Közélet

2009.07.16. 13:04

Kollányi: a finanszírozás változása adta meg a kegyelemdöfést

Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke szerint a megváltozott egészségügyi finanszírozás adta meg a kegyelemdöfést a cégnek. Azt mondja: a legnagyobb hiba az volt, hogy elhitték: lesz egészségügyi reform.

HEOL

"Egészen július másodikáig minden rendben volt. Eddig az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól érkezett finanszírozások teljes egészében fedték a költségeinket. Csakhogy júliusban folytak be azok a pénzek, amelyeknél már érződtek az április elseje után életbe lépett finanszírozási változások. Júniusban 1,4 milliárd forint volt a bevételünk, és ehhez képest 290 millióval kevesebbet kaptunk július másodikán, ebből pedig még levonták a felvett finanszírozási előleg törlesztését. Összesen 330 millióval érkezett kevesebb, mint előző hónapban. Ez a bevétel viszont már nem fedezte a költségeket" - mondta Kollányi Gábor a hírszerzőnek adott interjúban.

[caption id="" align="aligncenter" width="350"] Kollányi Gábor: elhittük, hogy lesz egészségügyi reform
[/caption]

Kollányi szerint Hatvan az egyedüli önkormányzat, amelyik hiány nélkül gazdálkodik, s így a legnagyobb a mozgástere. A többi önkormányzat "jóval nehezebben fogja tudni kezelni" a helyzetet.  Arról is beszélt: az érintett önkormányzatokhoz tartozó ingóságokat át fogják adni, "a többi az elszámolás része lesz", és lesznek olyan ingóságok, amelyek HospInvest tulajdonban vannak, s ezeket a helyhatóságoknak meg kell vásárolniuk. De hogy ez az adott intézmények esetében pontosan mit jelent, az "heteken belül" lesz egyértelmű. Az átadás-átvételek előkészítése, a leltározás már folyamatban van.

Arra a kérdésre, hogy a nettó 2,7 milliárdos adósságát a HospInvest miből fizeti ki, Kollányi azt válaszolta: "ha feltételezzük, hogy ez a három kórház leáll augusztus elsején, akkor még három havi bevétel jön be a rendszerbe. Ebből csak egy havi működést kell finanszíroznunk, és jön pluszban két hónap az OEP-től." Elismerte, hogy ez a mintegy 2,2 milliárd forint nem elegendő az összes adósság törlesztésére, s hozzátette, ráadásul "abban is vita van", hogy ez a pénz egyáltalán a HospInvestet illeti-e. Szerintük igen.

Az egri megyei kórház is szóba került az interjúban, erről Kollányi azt mondta: "Egerben jó kórházat csináltunk, visszahoztuk a morált, összekovácsoltunk egy nagyon jó csapatot, a betegelégedettség nyolcvan százalékos, ledolgoztuk a várólistákat, négyszer annyi szakmában van teljes körű akkreditációja a kórháznak, mint korábban. Ezek a tények. Ezzel szemben, akik kívül rekedtek, azok az ellenkezőjét harsogták, mindenféle bizonyítékok nélkül."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!