Közélet

2009.10.31. 07:40

A világörökség címre hajt a nemzeti park

Félmilliárdos fejlesztés indul Ipolytarnócon. Szeretnék, hogy az ősmaradványok természeti terület a világörökség részévé váljon.

HEOL

A most induló, mintegy 570 millió forint összértékű fejlesztés nem titkolt célja, hogy Ipolytarnócot – hasonlóképp, mint Hollókőt – elismerjék a világörökség részeként.

Ennek érdekében az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megítélt támogatás révén miocén erdőt is kialakítanak a 20–30 millió évvel ezelőtti flórát idéző növényekkel, akadálymentesített sétányokkal, gyalog- és függőhidakkal, drótkötélpályával, melegházzal, játszótérrel. Élethű ősállatokkal is találkozhatnak, s a fák koronáján átvezető lombsétányon is kirándulhatnak majd az érdeklődők, ha befejeződik a program.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület eddigi fejlesztései nyomán már megvalósult az új fogadóépület, a 4D-s mozi, valamint itt leltek új otthonra a bükkábrányi mocsárciprusok is. A kirándulóhely eddig is számos látogatót vonzott a településre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!