Közélet

2009.10.14. 05:30

Csizma, kabát, távfűtés - ez már a tél?

A nyárias ősz után minden átmenet nélkül megérkezett a téli hideg. Ideje fűteni, elővenni a télikabátot, a csizmát.

Barta Katalin

Nem panaszkodhatunk az idei őszre. Sok napfénnyel, meleggel kényeztetett bennünket a szeptember és az október első fele. A hosszúra nyúlt indián nyár a pénztárcánkat is kímélte, hiszen alig-alig kellett fűteni. A napokban azonban fordult a helyzet: átmenet nélkül beköszöntött a télies időjárás.

A meteorológiai előrejelzés szerint erőteljes északi, északnyugati áramlással további hideg levegő érkezik hazánkba, ezért csütörtökig tovább gyengül a nappali felmelegedés. Főként északon, északkeleten havazásra is számítani kell. Péntektől éjjel helyenként már fagyni fog.

Információink szerint a legtöbb távfűtéses lakásban már elindították a fűtést, s a családi házak kéményei is arról árulkodnak, hogy nem fagyoskodnak tovább a lakóik. Mint mindenben, a fűtésben is vannak trendek. Mára elmondhatjuk: az járt a legjobban, aki nem dőlt be mindenféle divathullámnak, hanem maradt a jó öreg, szilárd, illetve vegyes tüzelésű rendszernél.

Az erdész, amióta az eszét tudja, fával fűt, a városi panellakó a távfűtőműveknek kiszolgáltatva várja, hogy átmelegedjen a radiátor. A családi házban élők, lévén tárolásra alkalmas udvaruk, pincéjük, a biztonság kedvéért megrendelnek télre néhány köbméter fát, és felváltva használják a többfunkciós kazánt.

Hevesen a Molnár famíliában két éve döntöttek úgy, hogy átalakítják a fűtési rendszerüket. A családfő úgy vélte, kisebb beruházással jelentős összeget tudnak megtakarítani a télen.
– Húsz évig fűtöttünk gázzal – mondja –, de amikor két éve kézhez kaptuk az első, havi ötvenezer forintos számlát, megelégeltük a dolgot. A rá következő nyáron beszereltettem a vegyes kazánt és rendeltem öt köbméter fát. A fiammal összehasogattuk, és vettünk mellé egy kis szenet is. Ez sem volt olcsó, hetvenezret fizettem érte, de úgy számolom, hosszú távon jobban járunk így.

Kerecsenden Suháék nem kötöttek rá a gázvezetékre, mert szerintük úgysem tudnák megfizetni a gázfűtést.
– Munkanélküliek vagyunk az asszonnyal – magyarázza a férj –, így havonta 40–50 ezer forintból gazdálkodunk. Ősszel elszegődünk napszámba szüretelni, és ebből jön még egy kis plusz. Egész nyáron gyűjtögettem az elhullott fát a közeli erdőkben. Kaptam rá engedélyt az erdészettől. Kiskocsin apránként hazahúzogattam, felaprítottam, így a téli tüzelőmre nincs gondom.

Heves megyében két városban, Gyöngyösön és Egerben használnak távfűtést. Máshol egyéni módokon melegítik a lakásokat. Az ott lakók akkor kezdhetnek fűteni, amikor jónak látják. Egerben az EVAT ZRt. gondoskodik közel ötezer lakás hőellátásáról. Többen már most érdeklődtek náluk, hogy megoldható lenne-e a távfűtés azonnali bekapcsolása. Tegnap délig a lakások több mint 70 százalékában elindították a fűtést, de ez nem jelenti azt, hogy mindenütt azonnal felmelegszenek az otthonok – tudjuk meg Zsebe Alberttől, az EVAT távhő divíziójának vezetőjétől.

Gyöngyösön együttesen 2820 lakást, illetve több közületi helyet fűtött fel kedd estére a távhőt biztosító Városgondozási ZRt. Mint Csuzdi Tibor elnök-igazgató tájékoztat, a legutóbbi számla mellé már elküldték azokat az információkat, amelyek a szolgáltatás elindításának tudnivalóit összegzik.

– Szeptember 15-től május 15-ig tart a rendelkezésre állási időszak. Elvégeztük a szükséges karbantartásokat, üzemképes a rendszer – említi Csuzdi Tibor.
– Ha a társasház közös képviselője el akarja indíttatni a fűtést, kérheti, függetlenül a külső hőmérséklet alakulásától. A lehetőséggel eddig a társasházak ötöde, 12 lakóközösség élt, további négy ház pedig október 15-től csatlakozik.

A helyi szabályok szerint a távfűtést mindenhol automatikusan elindítják, ha három egymást követő napon 12 fok alá esik a mért átlaghőmérséklet, vagy ha egyetlen napon 10 fok alá csökken. Kedd estére így üzembe is állították a teljes hálózatot, így ma reggelre elvben már mindenhol melegítenek a radiátorok.

Gyöngyösön és Egerben is kettős elszámolási rendszert alkalmaznak a szolgáltatók: a fogyasztóknak fizetniük kell az alapdíjat és a fűtésért kiállított számlákat is. A távhőszolgáltatást használók tizenkét egyenlő részre osztva fizetik az alapdíjat. Ebből finanszírozzák a rendszer működtetését (például a karbantartást), illetve a melegvíz-szolgáltatást, amit az emberek évszaktól függetlenül igénybe vesznek.

Az EVAT már kilépett a szabadpiacra, így a földgáz árának függvényében olcsóbban is biztosíthatja a távhőt. A szilárd tüzelést használóknak szóló információ, hogy a tüzépeken kapható szénfajták ára nem változott jelentősen a tavalyihoz képest, de a tűzifa átlagosan 10 százalékkal drágult.

A témával a Heves Megyei Hírlap mai számában foglalkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!