Közélet

2009.10.18. 09:33

Látássérülteken segít a gyöngyösi Lions Klub

Tavaly döntött úgy a gyöngyösi Lions Klub, hogy segíti a rossz anyagi helyzetű csökkentlátók segédeszközhöz jutását.

Faragó Zoltán

A támogatás annál is inkább elkél, mert a tb-kassza manapság alig támogatja a megromlott látással küszködőket. Dr. Elek Ilona szemészorvos válogatta ki azokat, akiknek különösen szükségük lenne az eszközökre, majd meghívtak egy digitális nagyítókat forgalmazó céget is egy szombati ingyenes felmérésre a Bugát Pál Kórház szemészeti osztályára.

Dr. Lukács Tóth Gyula, a Lions Klub helyi elnöke kifejtette: szándékuk alapján többéves programban támogatnák a látássérültek segédeszközhöz jutását, idén 400 ezer forintot áldoz alapítványuk e célra. A vizsgálatok végeztével mérlegelik, mely betegeken tudnak segíteni, s milyen mértékben.

Megtudtuk: ma legalább 45 ezer regisztrált látássérült él hazánkban, közülük húszezer teljesen vak. Ám sokan nem csak a hivatalos regisztrációt hagyják ki, hanem látásuk romlásáról sem akarnak tudomást venni. Dr. Elek Ilona elmondta: most azokat keresték meg, akik a szó szoros értelmében látnak, de látásuk élessége az évek során lassan eltűnt.
Ilyen beteg Berecz Józsefné is, aki a mindennapokban igencsak rászorul férje segítségére: elmondása szerint például a konyhai munkában is házastársát kell megkérnie, nézze meg, megpirult-e már a hagyma az aznapi ebédhez.

Géresi Miklós, a meghívott eszközforgalmazó cég kereskedelmi igazgatója elmondta: húszezertől egészen 550 ezer forintig lehet költeni a látásjavító eszközökre, digitális nagyítókra, vagy akár arra az eszközre, mely lényegében egy egész tévé képét fel tudja nagyítani egy speciális kamera segítségével. A kisebb eszközökkel pillanatképeket lehet készíteni akár egy boltban is. A látássérült csak ráközelít az elolvasni kívánt, számára apróbetűs információra, majd "lefényképezve" elolvashatja tetszőleges nagyobb méretben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!