Közélet

2009.10.26. 17:43

Már csak munkanapokat számolhat a hivatal

Változások: gyorsabb ügyintézés, kötelező jelzés családi erőszak esetén, szigorodó szabályok.

Sz. Z.

Az október 1-jétől hatályos közigazgatási jogszabály-módosítások többsége a lakosságnak kedvez.

– A leginkább ügyfélbarát változás a határidőket érinti – idézi az új paragrafusokat dr. Szacsva Ferenc, a Heves Megyei Igazságügyi Hivatal (HMIH) jogi segítségnyújtó szolgálatának a vezetője, tudatva: a határidőket eztán kizárólag munkanapokban számolják. A  hivataloknak, a hatóságoknak a korábbi 30 helyett 22 nap alatt kell határozatot hozniuk az eléjük került ügyekben. Ha késlekednek, akkor kötelesek visszafizetni a polgároknak az eljárás kezdetén lerótt illetéket, illetve a központi költségvetésbe befizetni a jogszabályban meghatározott összeget, ha illetékmentes a procedúra. Jogorvoslat iránti kérelmet az eddigi tizenöttel szemben 10 munkanapon belül nyújthatnak be a lakosok.

További újdonság, hogy amíg polgári perekben – kellő feltételek mellett – pártfogó ügyvédi képviseletre volt jogosult a HMIH-hoz forduló állampolgár, addig mostantól a jogi segítségnyújtó szolgálattól egyszeri ügyvédi tanácsadást is kérhet, ha csupán erre van szüksége.

Elektronikus ügyintézés igazságügyi téren is

Az elektronikus úton történő ügyintézés is lehetővé vált idén októbertől – közli dr. Szacsva Ferenc. Ez is megkönnyíti a számítógéppel, internettel rendelkező lakosok dolgát. Ha például egy petőfibányai polgárnak van intézni valója az igazságügyi hivatalban, nem muszáj Hatvanba vagy Egerbe utaznia. Elég, ha csak felmegy a netre, megkeresi a www.kih.gov.hu weboldalt. Ott megtalálja a tájékoztatót, hogyan regisztrálhatja magát, amivel megnyithatja a maga számára az ügyfélkaput. Egyelőre a központi hivatalon át van módja rá, de tervezik a megyei hivatalokat is bevonni e hálózatba. A változásokról bárki informálódhat, ha felkeresi a megyei igazságügyi hivatalt Egerben, a Szvorényi út 27. szám alatt, tárcsázza az 36/510-697-es telefonszámot.

Változott a bíróság elé állítás szabályozása is.

– Sokan furcsállották – utal közelmúltbeli országos port felvert ügyre Boza Imre, a HMIH igazgatója –, hogy a labdarúgó válogatottunk jobbhátvédje, Bodnár László halálos gázolási ügyét ezen eljárásjogi megoldással milyen hamar „lerendezték”. Nos, az új rendelkezés bennünket úgy érint, hogy bűntényt elkövető fiatalkorúak esetében kétszer annyi idejük lesz a pártfogó felügyelőinknek környezettanulmányt készíteni, mint a múltban, azaz 15 helyett harminc nap. A megyében havonta 40-60, évente közel ötszáz ilyen dokumentum készül.

Pofon nem marad nyomtalan

Idén október 1-jétől a családon belüli erőszak kapcsán plusz feladatok hárultak a pártfogó felügyelőkre.

– Mind nekik, mind az áldozatsegítőinknek jelzési kötelezettséget írnak elő – avat be az igazgató –, amit a gyámhatósághoz kell megküldeniük, ha erőszakot tapasztalnak. Előzőleg ilyen előírás nem volt. Ha például a pártfogoltnál tett családlátogatáskor észleli a felügyelő, hogy ifjú ügyfele édesanyja arcán foltok éktelenkednek, erre fel kell hívnia az illetékes hatóság figyelmét. Az értesíti a rendőrséget, amely távoltartást is elrendelhet, ha bebizonyosodik, hogy a férj veri a családját.

Börtönből nem vezet út külföldre

Friss rendelkezés, hogy akik fegyintézetből szabadlábra kerülnek, azok eddig a büntetés-végrehajtási bíró engedélyével mehettek külföldre, ám ezután nem utazhatnak el más országba. Ennek ellenőrzése viszont nem egyszerű feladat...

Közérdekű munka fiatalkorúakra is kiszabható

Már a 2010-es esztendőt érintő módosítás, miszerint jövőre május 1-jétől bevezetik a részben felfüggesztett szabadságvesztés-büntetést. E szerint az elítélt letölt a rács mögött egy meghatározott időtartamot a szankciójából, aztán a többi hónapban szabadlábon lehet, de pártfogó felügyelet alatt. A közérdekű munka büntetés szabályai is átalakulnak: 2010 májusától a bíróság ezt a 16. életévét beöltő személyre is kiszabhatja, korábban csak felnőttkorú volt vele sújtható. E jogintézmény elévülési idejét háromról öt évre emelte fel a jogalkotó.

– Módosult a szabály a mediációban, a büntetőjogi közvetítésben is – említi Boza Imre. – Eddig a terheltnek beismerő vallomást az eljárás bármelyik szakaszában lehetett tennie a bűntényről, amivel gyanúsították-vádolták. Ezentúl a vádirat elkészültéig muszáj ezt cselekednie.

Kutyalopás: nyolc oldalas pillanatfelvétel

Boza Imre arról is beszél, hogy a fiatalkorúak kapcsán nyolc oldalas környezettanulmányt készítenek a pártfogó felügyelők. Egy füzesabonyi példát mutat: 16 éves ifjút gyanúsítanak egy kutya ellopásával. A róla írt dokumentum tartalmazza a családjáról, kortárs kapcsolatairól szóló ténymegállapításokat, hol, milyen körülmények között lakik (öt testvére van, szüleivel él, tiszta 3 szobás házban, összetartó famíliában), kikkel barátkozik (volt iskolatársaival, de nem csavarog), van-e saját jövedelme (nincs, a szülei tartják el), milyen mentalitású (higgadtnak, csendesnek mondják). Szerepel az is, hogy vállalja-e a jóvátételt közvetítői eljárás során (a szülei igen). A pártfogó felügyelő szakmai konklúziója: a fiataltól a jövőben újabb bűnelkövetés nem várható.

Sz. Z. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!