Közélet

2009.10.06. 11:15

Seres Mária ismét aláírásokat gyűjt

Népi kezdeményezést indíthatott - költségvetési tételről lévén szó - népszavazást viszont nem kezdeményezhetett Seres Mária a pártok állami támogatásának a kérdéséről.

HEOL

A parlamenti képviselők költségtérítésének elszámolása ügyében 600 ezernél több aláírást összegyűjtő Seres Mária Egerben tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: az OVB által jóváhagyott kérdéshez megkezdték a kézjegyek gyűjtését, amelyből legkevesebb 50 ezerre van szükség ahhoz, hogy az Országgyűlésnek napirendre kelljen a témát tűznie.

Mint elmondta, az Alkotmánybíróság a 414/H/2009. AB határozatával elfogadta, az Országos Választási Bizottság pedig hitelesítette azt a várhatóan újra sokak érdeklődésére számot tartó kérdést, melyről most először nyilváníthatja ki a magyar társadalom a véleményét. A jóváhagyott kérdés így hangzik: „Kezdeményezzük az Alkotmány és a kapcsolódó törvények módosítását úgy, hogy országos népszavazást lehessen tartani arról, hogy az állam költségvetéséből a pártok ne részesülhessenek semmilyen juttatásban.”

Seres Mária ismét országos körút keretében ismerteti az ügy hátterét, illetve gyűjti az aláírásokat. A körút egri állomásán a civil mozgalmat is létrehozó Seres bejelentette, hogy a civil szervezet el kíván indulni a jövő évi választásokon. Ehhez a korábbi aláírásgyűjtés során olyan - tízezres nagyságrendű - aktivista hálózat alakult ki, amelyet jól tudnak majd működtetni a kampány idején.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!