Közélet

2009.10.16. 17:05

Új kézben Gyöngyös kórháza, új munkaerő is jöhet

November elsejétől a nagyatádi kórházat is üzemeltető Medical Investments ZRt. nyerte el a gyöngyösi Bugát Pál Kórház működtetési jogát a másik pályázó Trigomed Kft. elől.

HEOL

 Kovács Róbert vezérigazgató elmondta: létszámleépítésre nem készülnek, munkaerőfelvételre ellenben igen. Céljuk az intézmény mérlegének nullszaldóra hozása már a jövő év elejére, melyet a működés átszervezésével, tevékenységek összeköltöztetésével kívánnak elérni.

Dr. Tatár László, a jobboldal frakcióvezetője közölte: ők egyik indulót sem támogatták, mert önkormányzati fenntartásban látnák biztosítottnak a kórház jövőjét a szaktárca a minap megígért pluszforrásaival. Így három-négy hónapig stabilan működne a Bugát Pál Kórház, s ez idő alatt le lehetne modellezni a potenciális fejlődési irányokat. Mint mondta, kellő átstrukturálás után lenne elegendő tartaléka az intézménynek.

A fideszes politikus szerint ésszerű lenne a három megyei, pillanatnyilag önkormányzati kézben tevékenykedő kórház "összehangolása" is, a városok közti együttműködést a nyertes cég is díjazná pályázati anyagában. A jobboldaliak érvénytelennek és eredménytelennek kívánták nyilváníttatni a tendert. Módosító javaslatukat a többség leszavazta.

Így látja a polgármester

Hiesz György polgármester kijelentette: az új üzemeltető mind az orvosszakma, a menedzsment, a dolgozók és a szakszervezetek, mind a bírálóbizottságok tetszését egyhangúlag elnyerte. A városvezető reményét fejezte ki, hogy a bizonytalanságok után hamarosan eljön a nyugodt munka ideje is a kórházban. A polgármester szerint nem lehet havi 50-60 millió forintot rááldozni a kórház egyre keletkező veszteségeire, ezért továbbra sem látja értelmét a városi működtetésben tartásnak, melyet a Fidesz hozzászólásaiban ismét szorgalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!