Közélet

2009.11.26. 19:01

Ennyivel már biztosan drágább lesz az élet Egerben

Új év, új árak: minden drágul Egerben. A szemétszállítás, a közlekedés, a vízszolgáltatás díjairól döntött a közgyűlés.

HEOL

A szilárd hulladék kezelésének tarifája emelkedik a legmagasabb mértékben, 22,1 százalékkal jövőre Egerben. Drágul a helyi járatú autóbusz-közlekedés, nő az ivóvíz- és a csatornadíj is.

A helyi járató buszközlekedés jövő évi díjaira kidolgozott változatok közül azt fogadta el csütörtöki ülésén Eger közgyűlése, ami súlyozott, 11,2 százalékos mértékű tarifaemelést jelent az egyvonalas bérlet megtartásával.

Január elsejétől a menetjegy elővételben 200, az autóbuszon váltva 300 forintba kerül, a tanuló-, nyugdíjas- és kisgyermekes összvonalas bérletekért havi 2100 forintot, a teljes árú egyvonalasakért 4100 forintot, a teljes árú összvonalasakért 4900 forintot kell fizetni. Ha utóbbi két fajtát negyedévre előre megveszi az ember, 2,5 százalék kedvezményt kap, egy évre megvásárolva pedig tíz százalék kedvezményt.

Az előterjesztés részeként a képviselőtestület megszavazta azt is, hogy a város a 2010-es büdzséjében a helyi tömegközlekedés támogatására biztosít 55 millió forintot.

Nagy vitát váltott ki a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás díjának növeléséről szóló javaslat. A feladatot a Városgondozás Eger Kft. végzi, 2010-ben az ideinél már 22,1 százalékkal több pénzért. A jelentős növekedés oka az, hogy nyáron bezárt az egri hulladéklerakó és mintegy kilencven település társulási formában, az európai uniós követelményeknek mindenben eleget téve szállítja a szemetet Hejőpapiba. A kft. ebben az évben 50 millió forintot fordított e tevékenységre, jövőre 136 milliót költenek az új elemként belépett átrakási és ártalmatlanítási munkákra.

Habis László polgármester elmondta, reméli, hogy a cég átvilágítása hoz szakmai eredményeket és feltárja az egyéb lehetőségeket a bevételek növelésére.

Nagy István tanácsnok (MSZP) az emelés helyett azt javasolta, hogy álljon fel egy eseti bizottság a hulladékgazdálkodás kivizsgálására, s csak később döntsenek, indítványa azonban nem kapott többséget. A szintén szocialista Jánosi Zoltán tanácsnok úgy vélekedett, hosszú távon a környezetnek okoz kárt a drasztikus emelés, hiszen az erdőbe fogják hordani az emberek a szemetet.

A víz drágul a legkevésbé

Idén a víz- és csatornadíj együtt bruttó 578,75 forint volt köbméterenként, a következő évi 618,75 forint lesz. Ehhez majd még hozzáadódik az úgynevezett vízterhelési díj, amelynek várható mértéke bruttó 15 forint/köbméter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!