Közélet

2009.11.07. 08:38

Munkaadók: versenyben és hátrányban

A mátraaljai munkaadók szerint nem kellőképp együttműködő Gyöngyös önkormányzata.

HEOL

A Mátraaljai Munkaadók Egyesülete szerint Gyöngyös önkormányzata nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a város gazdasági életének szereplői a lehetőségekhez mérten minél optimálisabb körülmények között végezhessék munkájukat. Ez a végkicsengése a civilszervezet és a városvezetők szokásos éves találkozójának. A munkaadók szerint a helybeli vállalkozások versenyhátrányba kerülnek például a magas iparűzési és az építményadó miatt, miközben ők  – a más székhelyű, több telephelyű multikkal ellentétben – nem élhetnek az adómegosztás lehetőségével.

Ugyancsak nehezményezik a döntően gyöngyösi vállalkozásokat tömörítő mátraaljai munkaadók, hogy – bár együttműködési megállapodásban is rögzítették – a város nem tesz meg mindent, ami a törvényes keretek között megtehető lenne a helyi vállalkozások „helyzetbe hozásáért”. Holott ők 2008-ban 1,7 milliárd forinttal járultak hozzá Gyöngyös működéséhez. Szóba került a gyöngyösi kórház ügye, itt azt fájlalták a gazdasági szereplők, hogy – szakmai szervezetek által is megfontolandónak ítélt – állásfoglalásuk nem jelenhetett meg a gyöngyösi városi újságban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik