Közélet

2009.11.18. 06:48

Zúznak a vámosok - negyvenezer doboz cigi vége

Az elmúlt két évben elkobzott csempészett dohánytermékeket semmisítenek meg.

HEOL

Ma semmisíti meg a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnoksága az elmúlt két évben elkobozott – és jogerősen megsemmisítésre ítélt – illegális cigarettákat. Jókora mennyiségről, összesen 40 ezer doboznyi dohánytermékről van szó. A megsemmisítést a sátoraljaújhelyi dohánygyárban tartják, mégpedig részben a nyilvánosság bevonásával, hiszen az esemény a sajtó képviselői előtt történik majd – tájékoztatott Varga Zoltán, a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense.

A megsemmisítendő dohánymennyiségben jócskán lesznek olyan tételek is, amiket a pénzügyőrök a különböző Heves megyei akcióik során foglaltak le. Az illegális, csempészett dohányszállítmányok útja ugyanis keletről nyugatra, többek között a fővárosi elosztóhelyek felé a megyén keresztül – elsősorban az M3-as autópályán át – vezet. Így többnyire a futárok buknak le. Heves ugyanis a legfontosabb tranzitfolyosója ezen küldeményeknek, melyek többnyire ukrajnai eredetű, hazai zárjegy nélküli, adózatlan termékeket rejtenek. A cigarettacsempészet évente több tízmilliárd forintos adóbevételtől fosztja meg a központi költségvetést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik