Közélet

2009.12.31. 08:24

Skanzen lesz a régi barlanglakásokból

A barlanglakásokból idegenforgalmi látványosságot faragnak, 32 milliós beruházással.

HEOL

- A vidékfejlesztési program révén 32 millió forintos beruházást indítunk tavasszal. Helyi skanzent hozunk létre, ehhez hat barlanglakást újítunk fel. Egy egész utcát alakítunk ki, amely kézműveseszközök, -foglalkozások bemutatásának, vendéglátóegységeknek, kulturális műsoroknak is helyet ad majd – tudtuk meg Tőgyi Gábor polgármestertől.

A jövő évi terveikről szólva a polgármester közölte azt is: egy 500 milliós beruházás keretében pályáznak a település egész bel- és külterületét érintő csapadékvíz-elvezető rendszer megépítésére is.

Amire pedig 2009-ben a helybeliek a leginkább büszkék, az az, hogy saját erőből valósítottak meg egy 10 milliós beruházást: a csapadékvíz elvezetésére is alkalmas járdát építettek a fürdőhöz vezető úton. A Kossuth utcában szintén díszburkolatos járda készült, a temetőben pedig új kapu, urnafal és számos pad várja az emlékezőket. Felújították az Egerszólát, Demjén, illetve Verpelét felé vezető utat. Miután elnyerték az „Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér” címet, pályázhatnak a faluház átalakítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!