Közélet

2010.03.29. 03:43

A moratórium lejártával kezdődnek a kilakoltatások

A téli kilakoltatási moratórium végével utcára kerülhetnek a tartozásukat nem rendező családok. Van, akinek már milliós az adóssága.

HEOL

A hatvani önkormányzat tulajdonában 256 bérlakás található. Az ezekben élők többsége rendesen fizeti kötelezettségeit, ám több tucatnyi olyan bérlő akad, akik jelentős – esetenként milliós – tartozást halmoztak fel. Van olyan család is, amelyik a beköltözése, vagyis az 1990-es évek eleje óta nem egyenlíti ki a számlát.

A lakások tulajdoni jogát gyakorló Városüzemeltető Nonprofit Zrt. elszántnak tűnik a tekintetben, hogy véget vetnek az áldatlan állapotoknak, s a jog minden eszközével fellépnek az adósságok kiegyenlítése érdekében. Amennyiben ez nem sikerül, elindítják a kilakoltatási eljárást. Utóbbi területen már megtették az első lépéseket, de érdemi intézkedésekre eddig – részben a moratórium miatt – nem került sor.

Hatvanban húsz olyan bérlő van, aki közjegyző előtt elismerte tartozását, s úgy nyilatkozott, hogy megpróbálja törleszteni az összeget. A többség eleget is tesz a vállalásának, de négy család azóta sem működik együtt az önkormányzat részvénytársaságával. Miután ezekkel kapcsolatban már minden méltányossági lehetőséget kimerítettek, a moratórium lejártával velük szemben elkezdődik a végrehajtási folyamat. Ennek során – ha szükséges – rendőri közreműködést is igénybe vesznek.

A gyöngyösi Városgondozási Részvénytársaságnak csak lakásbérletek miatt mintegy 20 millió forintos már peresített kintlévősége van. Csuzdi Tibor, a társaság igazgatója elmondta: tavaly negyvennégy bérleménynél kezdeményeztek tartozás miatt felmondást. Jelenleg összesen hetvenöt lakáskiürítési peres ügyük van. Ezek közül tizenegy olyan, amit a téli „kilakoltatási moratórium” miatt halasztottak.

Egerben jelenleg nincs kitűzött kilakoltatási ügy – mondta érdeklődésünkre Sebőkné Bartha Emese, az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. (EVAT) vagyon- és hátralékkezelési csoportvezetője. Annyira hatékony az együttműködés a tartozást felhalmozókkal szemben, hogy az utóbbi esztendőkben egyetlen alkalommal sem kellett senkit az utcára tenni a rendőrség közreműködésével.

A témával részletesen foglalkozik a Heves Megyei Hírlap hétfői száma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!