Közélet

2010.03.29. 17:34

Mentuszné Nagy Ágnes hivatásának tekinti a nevelői munkát

Nemzeti ünnepünk alkalmából Mentuszné Nagy Ágnes, az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola napközis nevelője a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át.

S. B. S.

Amikor az egyébként biológia–földrajz szakos tanárral leültünk beszélgetni, hamar fény derült a nagy titokra, miért is kapta Ágnes ezt a rangos elismerést. Egy, a gyerekeket végtelenül szerető pedagógus mesélt hivatásáról, de úgy, hogy az újságíró azt érezte, hogy hiszen neki is azzal a korosztállyal – elsős, másodikos kisiskolásokkal – kellene foglalkoznia, mert tőlük mindent megkapni: érdeklődést, szeretetet, figyelmet, ragaszkodást.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Mentuszné Nagy Ágnes: minden nap adjunk új élményt a gyerekeknek. Fotó: Sike Sándor
[/caption]

– Iskolánk tantestületének egyik alapító tagja vagyok, kis megszakítással ebben az intézményben dolgozom a kezdetek óta. Napközis nevelőként mindig első és második osztályos gyerekekkel foglalkoztam. Ez a korosztály nagyon közel áll hozzám. Őszintén csodálom, hogy mennyire fogékonyak, mennyi mindent tanulnak meg ez alatt a két év alatt – fogalmazott a kitüntetett. Mint mondta, csodálatos élmény, amikor ma már felnőtt egykori tanítványaival találkozik. Ők azok, akik rajta keresztül ismerkedtek meg az iskolával, a tanulással.


– Büszke vagyok arra, hogy visszajönnek és elmesélik sikereiket, esetleg bánataikat is – tette hozzá.
Mentuszné Nagy Ágnes a kitüntetést a napközis társadalom elismerésének is tekinti. Mint mondta, a Szépművészeti Múzeumban tartott ünnepségen a sok ismert ember, professzorok, színművészek között jó volt érezni, rajta keresztül az általános iskolai napközis pedagógusoknak is jut a megbecsülésből. Hiszen ők azok, akik a tanórák után folytatják a délelőtt megkezdett munkát.

Mentuszné szerint napközis nevelőként lehetősége van arra, hogy a tanuláson kívül sok érdekes, változatos délutáni programot nyújtson a gyerekeknek. Fel is idézte egykori tanára – aki egy továbbképzési kurzuson oltotta beléjük ennek a munkának a titkait –, Füle Sándor egy fontos mondatát: „Minden nap adjunk egy új élményt a gyerekeknek, olyat, ami miatt jól érzik magukat.”

Névjegy

Mentuszné Nagy Ágnes

Iskolái:

I. sz. Általános Iskola, Eger

Szilágyi Erzsébet Gimnázium,

Ho Si Minh Tanárképző Főiskola

Pályafutása:

Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet: 1973–1981

VIII. sz. Általános Iskola (később Hunyadi): 1981–1985

XIII. sz. Általános Iskola: 1985–1987

Hunyadi Mátyás Általános Iskola: 1987-től


– Még ma is keresem az új dolgokat, hogy ezekkel is több lehetőséget nyújtsak kis tanítványaimnak. A munkám örömmel tölt el, mert megtaláltam azt a hivatást, amely számomra sok lehetőséget nyújt. Hitvallásomat a nagy pedagógus, Pestalozzi fogalmazta meg a legkifejezőbben: „Hivatásod legyen élni másokért, s mások boldogságában keresni a magadét...” – mondta az Ezüst Érdemkereszt büszke tulajdonosa.

Iskolái:

I. sz. Általános Iskola, Eger

Szilágyi Erzsébet Gimnázium,

Ho Si Minh Tanárképző Főiskola

Pályafutása:

Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet: 1973–1981

VIII. sz. Általános Iskola (később Hunyadi): 1981–1985

XIII. sz. Általános Iskola: 1985–1987

Hunyadi Mátyás Általános Iskola: 1987-től Mentuszné Nagy Ágnes: minden nap adjunk új élményt a gyerekeknek. Fotó: Sike Sándor -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!