Közélet

2010.03.11. 20:20

Nem tetszik a Fidesz-frakciónak az osztrák cég

A Fidesz-frakció állítása szerint „zűrös” beruházásokban vett részt az a cég, amely az új hatvani buszpályaudvar kivitelezője lesz.

HEOL

Szabó Zsolt frakcióvezető nem érti, hogy – mint az a legutóbb megtartott sajtótájékoztatóján készült beszámolóból kiderül – miért kellett a városnak egy osztrák tulajdonú céget megbíznia az építkezéssel. Nincsenek olyan hatvani építőipari cégek, amelyek ezt a munkát el tudnák végezni? – tette fel a kérdést, megjegyezve: az önkormányzat által választott cég a megyében egy – szerinte – kétes hírű, állami pénzt is érintő beruházásban vett részt.

Érsek Zsolt hatvani polgármester ugyanakkor értetlenségének adott hangot a kijelentés kapcsán. Elmondta: Szabó Zsolt részt sem vett azon az ülésen, amelyen a képviselő-testület döntött a kivitelezőről. A grémium tíz pályázó közül úgy választotta ki a befutót, ahogyan azt előzetesen egy előkészítő szakmai bizottság javasolta. Hozzátette: Szabó Zsoltnak, mint felelős önkormányzati képviselőnek a kampányidőszakban elhangzó kijelentései helyett feljelentést kellene tennie, amennyiben olyan információk birtokába jutott, amelyek megkérdőjelezik a kivitelező ténykedését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!