Közélet

2010.03.19. 12:56

Óvodai „házasságkötés”, a pénzre tekintettel

Óvodafenntartó társulás létrehozására készül négy szomszédos település: Aldebrő, Tófalu és Kápolna, valamint – kicsit távolabbról, a hevesi térségből – Erdőtelek.

R. M.

A községek polgármesterei és jegyzői a napokban fogalmazták meg a társulási megállapodás tervezetét, amelyet majd a közeljövőben külön-külön a négy képviselő-testületnek is meg kell tárgyalnia, a szakértői vélemények beszerzése mellett.

Farkas László Márton aldebrői polgármester lapunknak elmondta: Tófaluval már mintegy húsz esztendeje közösen működtetik az óvodát. Eredetileg arról volt szó, hogy „együttesükhöz” harmadik szereplőként Kápolna csatlakozik – e három falu már amúgy is évek óta társulásban tartja fenn a Tarnavölgye Általános Iskolát –, ám aztán Erdőtelek is „bejelentkezett”.

Az előzetes tervek szerint Kápolna önkormányzata lesz majd a gesztor, s április közepéig megszületik a végleges döntés a megállapodásról. Annyi bizonyos, hogy – az említett iskolákhoz hasonlóan – maguk az óvodaépületek megmaradnak a társulás tagtelepülésein, azaz, a gyerekeknek nem kell utazniuk, csupán az intézményfenntartás terhét viselik együttesen az érintett helyhatóságok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!