2010.09.13. 12:32
Elhunyt kollégánk, Fesztbaum Béla
Tragikus hirtelenséggel, budapesti otthonában elhunyt Fesztbaum Béla.
Szeptember 12-én vasárnap este budapesti otthonában, életének 69. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Fesztbaum Béla.
A rendkívül lelkiismeretes és megbízható kolléga lapunk elődjét, a Népújságot és a Heves Megyei Hírlapot évtizedeken át tudósította elsősorban a különféle sporteseményekről és az egyházi történésekről.
1993 és 2000 között sportrovat-vezetőként tevékenykedett, majd nyugdíjasként Budapesten élve is napi kapcsolatban állt szerkesztőségünkkel. Halálával rendkívül nagy veszteség érte lapunkat és a megyei közéletet.
Fesztbaum Bélát szeptember 17-én, pénteken 12.30-kor a cinkotai temetőben kísérik utolsó útjára.
Fesztbaum Béla tavaly tavasszal a Rádió Eger és az Agria Televízió Van képünk hozzá című portréműsorának is vendége volt. A felvételt ide kattintva tekinthetik meg.
Aki mindig meglátta a jót és kereste az értékeket
Tizenkét sor. Ennyit kértem Tőle kiegészítésként a Válent nekrológhoz. Vasárnap délután volt, családi ünneppel. Megszakította. – Mennyi időm van? – kérdezte. Egy óra – feleltem. – Jó, akkor, ezt hozzá írom – nyugtatott meg.Óra múltán hívtam, de csak csengett a mobil, válasz nem érkezett. Valami nem stimmel, Béla bácsi ilyet nem szokott. A mindig készséges, megbízható kolléga nem úgy tesz, ahogy azt évtizedek óta megszokhattuk Tőle. A lapzártához közel aztán újabb hívás. Lányának, Évinek a válasza megdöbbentően hatott: apu rosszul lett... A folytatás pedig letaglózott. Este ismét Évi szólalt meg a vonal másik végén: – Rossz hírt kell közölnöm...
Drága Béla bácsi!
Tizenhat éve immár, hogy a szárnyaid alá vettél, és megtanítottál arra, hogy mit jelent tisztességes újságíróként dolgozni. Itt azonban nem ragadtál le, mert példát mutattál abból is, miként lehet tisztességesen élni, úgy, hogy az ember lelkiismerete mindig nyugodt legyen.
Emberség, önzetlenség, szolgálat. Kulcsszavak voltak ezek Béla bátyánk 68 évet megélt életéből, amely a recski szülőházból indult. A káli gimnazista évek után 1972-ben következett a Berva, ahol idomszerészként, később pedig a munkaügyi osztályon rendezvényszervezőként és kapcsolattartóként dolgozott. Rengeteget olvasott, írt és zenélt. Hajdani atlétaként a sport elkötelezett híve volt, miközben a kultúra és az egyházi élet terén is otthonosan mozgott. Az Egri Vasas labdarúgói után a birkózókat segítette szakosztályvezetőként, az 1960-as évektől tudósítva előbb a Népújságot, majd utódját, a Heves Megyei Hírlapot. Rovatvezetőként 1993 és 2000 között tett sokat azért, hogy sport méltó helyet foglaljon el a lapnál. Noha hét éve immár Budapesthez kötötte lakhelye, napi kapcsolatban állt szerkesztőségünkkel, gyakran járt Egerbe, és a bátori házba. Véleményére, előre mutató gondolataira sokan adtak, mert ő is sokat adott magából. Jegyzeteiben, kritikus hangvételű írásaiban mindig arra törekedett, hogy az olvasók lássák meg a jót, keressék az értékeket, amelyek mentén jobbá tehetik életüket.
– Miután reggel felkelek, írok. Kiírom magamból mindazt, ami felgyülemlett bennem – mondtad oly sokszor, majd jött e-mail-ben a cikk. Több már nem jön. Az utolsónak kért 12 sor sem. Hogy te mennyi érdemelnél? Ehhez lapszámok sora is kevés lenne.
Drága Béla bácsi! Emlékedet megőrizzük!
Bódi Csaba
Óra múltán hívtam, de csak csengett a mobil, válasz nem érkezett. Valami nem stimmel, Béla bácsi ilyet nem szokott. A mindig készséges, megbízható kolléga nem úgy tesz, ahogy azt évtizedek óta megszokhattuk Tőle. A lapzártához közel aztán újabb hívás. Lányának, Évinek a válasza megdöbbentően hatott: apu rosszul lett... A folytatás pedig letaglózott. Este ismét Évi szólalt meg a vonal másik végén: – Rossz hírt kell közölnöm...
Drága Béla bácsi!
Tizenhat éve immár, hogy a szárnyaid alá vettél, és megtanítottál arra, hogy mit jelent tisztességes újságíróként dolgozni. Itt azonban nem ragadtál le, mert példát mutattál abból is, miként lehet tisztességesen élni, úgy, hogy az ember lelkiismerete mindig nyugodt legyen.
Emberség, önzetlenség, szolgálat. Kulcsszavak voltak ezek Béla bátyánk 68 évet megélt életéből, amely a recski szülőházból indult. A káli gimnazista évek után 1972-ben következett a Berva, ahol idomszerészként, később pedig a munkaügyi osztályon rendezvényszervezőként és kapcsolattartóként dolgozott. Rengeteget olvasott, írt és zenélt. Hajdani atlétaként a sport elkötelezett híve volt, miközben a kultúra és az egyházi élet terén is otthonosan mozgott. Az Egri Vasas labdarúgói után a birkózókat segítette szakosztályvezetőként, az 1960-as évektől tudósítva előbb a Népújságot, majd utódját, a Heves Megyei Hírlapot. Rovatvezetőként 1993 és 2000 között tett sokat azért, hogy sport méltó helyet foglaljon el a lapnál. Noha hét éve immár Budapesthez kötötte lakhelye, napi kapcsolatban állt szerkesztőségünkkel, gyakran járt Egerbe, és a bátori házba. Véleményére, előre mutató gondolataira sokan adtak, mert ő is sokat adott magából. Jegyzeteiben, kritikus hangvételű írásaiban mindig arra törekedett, hogy az olvasók lássák meg a jót, keressék az értékeket, amelyek mentén jobbá tehetik életüket.
– Miután reggel felkelek, írok. Kiírom magamból mindazt, ami felgyülemlett bennem – mondtad oly sokszor, majd jött e-mail-ben a cikk. Több már nem jön. Az utolsónak kért 12 sor sem. Hogy te mennyi érdemelnél? Ehhez lapszámok sora is kevés lenne.
Drága Béla bácsi! Emlékedet megőrizzük!
Bódi Csaba -->
