Közélet

2011.01.03. 15:21

Kifli alakú lesz a Nap, de nem biztos, hogy láthatjuk

Csillagászati szempontból mindenképp jól kezdődik az év, mivel január 4-én - derült idő esetén - délelőtt jelentős mértékű részleges napfogyatkozás figyelhető meg hazánkból.

HEOL

 Közel nyolcvan százalékos napfogyatkozás figyelhető meg kedden 8 és 11 óra között derült idő esetén. Egerben a jelenség nyolc óra hat perckor kezdődik és a jelenség maximuma 9.24. és 9.30. között következik be. Mivel a fogyatkozás nem teljes, nem lesznek olyan látványos jelenségek, mint 1999-ben. Az időpont miatt azonban a fényviszonyok szokatlanul megváltozhatnak. Normális esetben egyre világosabbá válik az égbolt, és ezzel párhuzamosan emelkedik a hőmérséklet. Ezúttal fordított helyzet várható: kissé elhalványodik az égbolt és a délelőtti melegedés lelassul, vagy meg is torpanhat egy órára. Hasonlóan jelentős mértékű részleges napfogyatkozás 2003. május 31-én hajnalban volt látható Magyarországról.

Fogjuk-e látni?

Sajnos elég valószínű, hogy az ország jelentős részén borult, ködös idő lesz kedd délelőtt. A Nap - legalábbis azon része, amit a Hold majd nem takar ki - elsősorban a nyugati országrészben bukkanhat elő, illetve a magasabb hegységeink csúcsáról van esély jó látási viszonyokra. Csípős hideg lesz, a hőmérők higanyszála kora reggel -6 és -11 fok köré süllyed - tájékoztattak Kurunczi Rita és Ivády Anett, az Időkép meteorológusai.

A Hold takarja el a Napot

Napfogyatkozás idején égi kisérőnk, a Hold takarja el a Napot. A Hold kb. négyszázszor kisebb, mint a Nap, ám négyszázszor közelebb is van hozzánk, így a Földről nézve a két égitest látszó átmérője közel azonos: a Hold épphogy el tudja takarni csillagunkat. Mivel azonban égi kísérőnk közel van hozzánk, parallaxist mutat, vagyis egy adott időpontban a Föld különböző pontjairól szemlélve egy kicsit máshol látjuk az égen. A január 4-i napfogyatkozás során a földi megfigyelők számára a Hold nem fogja elfedni teljesen elfedni a Napot, ezért csak részleges fogyatkozást láthatunk.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a fogyatkozás teljes tartama alatt és azon kívül sem szabad közvetlenül a Napba nézni, csak megfelelõ védõeszközzel!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!