Közélet

2011.02.07. 06:29

Nem csupán helyszín, élettér is

Kedden délután fél négytől nyílt napot és fórumot tart az Eszterházy Károly Főiskola a mesterképzéseiről.

S. B. S.

- A B-jelű épület 121-es termébe meghirdetett rendezvényünkön az intézmény teljes felsőoktatási vertikumából ezúttal a mesterkurzusainkat kínáljuk, illetve az ezekre való bekerülés feltételeit ismertetjük. Örömmel mondhatom, hogy 31 mesterképzést mutathatunk be, köztük a legfrissebbet, a geográfus szakot - mondta el érdeklődésünkre dr. Kis-Tóth Lajos, az intézmény rektorhelyettese.

A főiskola vezetése részéről - mint az már hagyomány - az oktatási rektorhelyettes és a tanulmányi és információs központ főigazgatója ad tájékoztatást. Mellettük dr. Jávor András, a Felsőoktatási Tudományos Tanács elnöke is részt vesz az eseményen, és előadást is tart a fórumon. Természetesen jelen lesznek a mesterképzések szakfelelősei is.

- A nyílt napokat gyakorlatilag a rendszerváltást követő időktől szervezzük. Egyre nagyobb hagyományai vannak. Abból indultunk ki, hogy az intézmény nem csak egy képzési helyszín. Ezért mi évről évre igyekszünk bemutatni magát a felsőoktatási életteret is - tette hozzá a rektorhelyettes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!