Közélet

2011.05.10. 08:30

Népszavazással döntenek a folytatásról

Pétervására, Erdőkövesd, Váraszó, Ivád és Kisfüzes társult képviselő-testülete legutóbbi ülésén Erdőkövesd, Váraszó és Ivád a társulás megszüntetését kezdeményezte.

HEOL

A három település arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy 2012. január 1-jétől körjegyzőségben folytatnák az együttműködést. Erről a három községben népszavazással döntenek majd. A részletekről dr. Benkár József pétervásárai körjegyző elmondta:

A választási eljárásról szóló törvény szerint a döntés meghozatalát követő hatvan napon belül kell megejteni a voksolást. Az önkormányzatok június 26-át, vasárnapot jelölték meg a választás időpontjául. Addig minden család értesítést kap a döntés előzményeiről, illetve a szavazás tétjéről.

Az elkövetkező hetekben a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal informatikai osztályának segítségével összeállítják a választói névjegyzéket, amit június 25-én a helyi választási bizottságokhoz juttatnak el.

A körjegyzőtől megtudtuk, hogy ha a szavazásra jogosult állampolgárok több mint 50 százaléka megjelenik és igennel voksol, akkor érvényesnek és eredményesnek minősül a procedúra. Érvénytelenség esetén a helyi önkormányzatok képviselő-testületei dönthetnek a kérdésről.

Az öt település még 1990-ben hozta létre a társulást, ami a megyében egyedülálló közigazgatási alakulat. A pétervásárai központú közösség azonban az idei költségvetés tárgyalásakor a közösen működtetett intézmények finanszírozása kapcsán feloldhatatlan vitába keveredett, s ennek nyomán döntött úgy Erdőkövesd, Ivád és Váraszó, hogy az ötökből kiválva hárman alakítanának körjegyzőséget. A pénzügyi problémák lényege, hogy a közösen fenntartott intézmények működtetéséhez a társult települések több 23 millió forinttal tartoznak Pétervásárának. Ennek döntő részét a három kiválni szándékozó falu halmozta fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!