Vadászturizmus: a puskás vendég odébbáll, ha nem lőhet

A vadászati turizmus különös sajátossága, hogy a vadászati idények miatt fokozottan érvényesül a szezonalitás, speciális és viszonylag kis réteget képez a vendégkör, ám a vadászturisták fajlagos költése magas, az átlagos itt-tartózkodási idő viszont alacsony, mindössze 3-5 nap. A vadászturizmusban hatalmas lehetőség rejlik, hiszen összekapcsolható a vidékfejlesztéssel, csökkentheti a munkanélküliséget, segítheti az elmaradott térségek felzárkóztatását, hozzájárulhat a természeti és kulturális értékek megőrzéséhez is.

Ma a trófeás vad értékesítésének a legfőbb gondja, hogy kínálati piac alakult ki, s ez maga után vonzza azt a körülményt, hogy sok helyen évek óta „lasszóval kell vendéget fogni”. Ha van is jelentkező, nem biztos, hogy vadászni akar, inkább sok nagy trófeát hazavinni, a vadásztatók meg a bevételnövelés végett kénytelenek szemet hunyni a szakmai és etikai kívánalmak fölött, kielégítik a puskás vendég igényeit: gyorsan és sok vadat lövetnek vele.

A kínálati piac további hátránya, hogy ha esetleg a kísérő következetes, és nem enged minden fél kilométeren belül keresztbe álló vadra lövést tenni, akkor a vendég egyszerűen odébbáll: elmegy oda, ahol ezt megteheti. Ahol ő korlátlan előjogokat élvez. Kiváltképp érvényes ez akkor, ha a vendéget fogadó vadászatra jogosult ajánlata a kiegészítő szolgáltatások színvonalában, a terepjáró komfortfokozatában, a szállás minőségében elmarad az elvárhatótól. Ilyenkor tudniillik éppen azzal próbálják „kompenzálni” a hiányosságokat, hogy valamivel engedékenyebbnek mutatkoznak a kísérők, és esetleg a középkorú bikát vagy bakot „kicsit öregebbnek látják”.

Ha fizet érte, hadd lője azt, amelyik tetszik neki – mondják. Ez persze a trófeabírálókat cseppet sem érdekli, de mivel semmiféle szankcióval nem jár a hibás lelövés, legfeljebb a karakánabb és szakmailag elhivatottabb vadászati felügyelők szóbeli feddése lehet a következménye az „elhajlásnak”.

További részletek a Heves Megyei Hírlap szerdai számában