Közélet

2012.07.22. 05:08

Fiuk betegsége miatt fogott a család galambtenyésztésbe

A sok éve galambász Kovács László tervei között szerepel, hogy szeretne az Egri FC hazai mérkőzésein – meccs előtt – két fehér galambot elengedni.

Sike Sándor

– A postagalambbal való foglakozáshoz rettentő nagy szeretet és kitartás kell. Elég nagy pénzben van. Ha galambszeretet, állatszeretet nincs, akkor ne is fogjunk hozzá – foglalja össze gyerekkora óta tartó szenvedélyének lényegét a most 65 éves andornaktályai tenyésztő, Kovács László.

A házi kedvencek szeretete általános iskolás korában kezdődött, tudjuk meg a nyugdíjas mozdonyvezetőtől. Hétévesen elkapta a sárgaságot. Csak a galamb melle húsát ehette meg, így fogtak hozzá a tenyésztéséhez.

– Egy idő után már csak postagalambjaim voltak. Ötven éve ennek. Volt azért egy hoszabb szünet is: 1969-től 1997-ig. Azért, mert a munkámmal nem volt összeegyeztethető. Választani kellett: vagy a munka, vagy a galambászat. Mozdonyvezető voltam ugyanis – ad magyarázatot a 28 évnyi kihagyásra Laci bácsi.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] A lehetséges utód, Farkas Milán galambot röptet nagy gondossággal. A kisfiú Kovács Laci bácsitól lesi el a tenyésztési titkokat. Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

A postagalambok tenyésztésében 1969-ben már élversenyző volt, még a nagy kerületben, amihez Miskolctól Hatvanig minden ide tartozott. Azóta már részekre osztották a kerületet. A verseny arról szól, hogy kinek a galambja ér hamarabb vissza. A madarakat mechanikusan felgyűrűzték, így jelölték. Ma már az elektromos rögzítés, a chipes rendszer járja, amit Laci nácsi nem tudott megszokni.

– Versenyzek még, de hagyományos módozatban. Nem érdemes a chipet rátenni, mert sok galamb elveszik. A rádióhullámos rendszerek bezavarnak – mondja az andornaktályai születésű férfi, akinek további tervei is vannak: az első osztályba feljutott egri focicsapat hazai mérkőzésein – meccs előtt – két fehér galambot szeretne elengedni. Persze már nem ő, hanem egy 13 éves fiatalember, Farkas Milán. A fiú rendszeresen segít neki, takarítja a dúcot. Ő lehetséges utód, mert láthatóan megvan hozzá a kitartása.

A postagalambok mindig hazamennek

– A dob ünnepén is engedtünk el este fél 11-kor, sötétben. Fél egykor a fele itthon volt. Biztosan senki sem tudja, miként „működnek”. A szakkönyvek is merőben ellentéteseket írnak – válaszol a titkot megfejteni igyekvő kérdésünkre Laci bácsi, aki beszél azokról az időkről is, amikor a postagalambok még „hadat is viseltek”: régen honvédségi, letétes postagalambok voltak, azok vitték a híreket.

– Sokkal jobb volt a galamb, mint a kém, mert ha lelőtték, nem beszélt. A kémet elfogták, azt vallatták.

– Sokkal jobb volt a galamb, mint a kém, mert ha lelőtték, nem beszélt. A kémet elfogták, azt vallatták. A lehetséges utód, Farkas Milán galambot röptet nagy gondossággal. A kisfiú Kovács Laci bácsitól lesi el a tenyésztési titkokat. Fotó: Lénárt Márton -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!