Közélet

2012.07.14. 06:11

Javítanának a közbiztonságon

Tarnaleleszen rövid idő alatt 44 százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma. Ez derült ki a legfrissebb statisztikai adatokból.

b. k.

Kovács Béla polgármester a napokban egyeztetett dr. Petrovics Andrással, az Egri Rendőrkapitányság vezetőjével arról, miként lehetne javítani a helyi mutatókon. A részletekről kérdeztük a község vezetőjét.

– Mi lehet az oka a közbiztonság ilyen mértékű romlásának?
– Főként azzal magyarázható, hogy az emberek megértették: a legkisebb bűncselekményt (pl. kerékpárlopás) is jelenteni kell a rendőrségen, hogy érdemben tudjanak eljárni. Az utóbbi hónapokban ezt meg is teszik a sértettek. Természetesen a rohamos elszegényedés is közrejátszik a folyamatban.

– Jó ideje lobbiznak azért, hogy helyben működjön körzeti megbízott, ám ezt a kérdést egyelőre nem sikerült megoldani. Hogyan sikerül mégis fellépni a bűnözőkkel szemben?
– Elmondhatom, hogy a Pétervásárai Rendőrörs szakemberei rendkívül segítőkészek, s a környéken tevékenykedő körzeti megbízottakra is mindenben lehet számítani. Három hete a készenléti rendőrség néhány emberét is ide vezényelték, így elmondható, hogy egy ideje 24 órás ellenőrzés biztosítja a falu nyugalmát.

– Milyen eszközeik vannak ezen kívül?
– Benyújtottuk pályázatunkat egy helyi térfigyelő kamerarendszer kiépítésére. Ha nyerünk, az új berendezés felszerelésével jelentősen javulhat a helyiek biztonságérzete.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!