Közélet

2012.07.12. 10:15

Jöhet az eső, rendbe teszik az árkokat Dormándon

Az utóbbi két évtized második legnagyobb beruházására készülnek. Az önerőre pályáznak.

HEOL

– Két-három évente biztosan megtalál bennünket a szélsőséges időjárás, a hirtelen lezúduló csapadék miatt többször is a vis maior alap támogatására szorultunk. Több utcánkat is elöntötte a víz. Ezért örülünk most annak, hogy jelentős támogatást nyertünk a falu belterületi csapadékelvezető rendszerének a rendbetételére – mondta Rajna Kálmán polgármester.

A faluvezető arról számolt be, hogy a Széchenyi Terv keretén belül meghirdetett pályázaton 141 millió 734 ezer forintot nyertek az árkok, átereszek felújítására, kiépítésére.

Az elmúlt húsz év második legnagyobb beruházása valósul meg ebből a faluban, legutóbb 2005-2006-ban a szennyvízelvezetésre költhettek 332 millió forintot. Rajna Kálmán kiemelte: reméli, hogy július végén aláírhatják a támogatási szerződést, és még augusztusban elkezdődhetne a 149 millió forintos összköltségű munka. Ehhez addig még pályáznak a Belügyminisztérium önerőalapjához. Ha az időjárás is kedvezően alakul, akkor az év végéig kiépülhet a 7,4 kilométer hosszúságú betonidomos árokrendszer, és rendbe tehetik a földes árkokat is. A beruházás részeként 227 híd is készül az új árkok fölé, biztonságossá téve ezzel a házak megközelítését. Dormándon 235 ingatlan, 56 hektáros terület menekül meg a beruházás eredményeként az árvízveszélytől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!