Közélet

2012.07.24. 06:08

Útépítés Maklárnál: 400-at mondtak, valójában 950 millió

A projekt indításakor elmondták: a 251-es út szélesítésére, burkolatának megerősítésére 419 millió forintot költenek. A beruházást hirdető óriásplakáton 950 millió szerepel.

G. R.

Június végén adtunk hírt a 251-es számú út Maklár és Füzesabony közötti, 2,6 kilométer hosszú szakaszának korszerűsítéséről. A projekt indításakor a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. képviselői elmondták: 419 millió forintot költenek az út szélesítésére, burkolatának megerősítésére. Azóta elhelyezték a beruházást hirdető óriásplakátot is az út mellett. Ezen az szerepel, hogy a korszerűsítésre az EU és a magyar állam által nyújtott támogatás összege: 950 millió 358 ezer 750 forint.

– A 419 millió nettó összeg a projekt kivitelezési költsége. Azért adjuk meg ezt a számot a sajtónak, mert ezt az összeget tudják utanként összehasonlítani, amikor annak a költségeit vizsgálják – mondta el Loppert Dániel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.

Hozzátette: a beruházási összeg, amelyik a táblán szerepel olyan munkákat is tartalmaz (előkészítés, régészet, területszerzés), amelyek régiónként és beruházásonként nagyon eltérőek. Nem lehet összehasonlítani például egy budapesti úthoz tartozó területszerzés költségét egy Heves megyei útéval.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik