Közélet

2013.05.19. 16:25

Egri is lehet a legszebb kert

Eger önkormányzata is csatlakozott „A legszebb konyhakertek” elnevezésűországos programhoz, amelynek keretében a szervezők öt kategóriában – a megművelt földterület méretei alapján – keresik Magyarország legszebb kertjeit.

Sz. E.

A jelentkezésről Sós István alpolgármester adott tájékoztatást.
– Milyen céllal hirdették meg a programot?
– Szeretnénk felhívni a figyelmet a konyhakertek fontosságára, illetve kedvet csinálni ahhoz, hogy minél többen termesszenek saját felhasználásra konyhakerti zöldséget, gyümölcsöt.

– Kiknek a jelentkezését várják?
– Jelentkezhet bárki, aki balkon, kert, udvar, telek, földterület tulajdonosa vagy annak megművelője. Kategóriánként az első három helyezettet díjazzuk, és indokolt esetben különdíjakat is odaítélnénk. A pályázatok benyújtásának határideje május 25. A kerteket nyáron tekinti meg a bíráló bizottság, természetesen előzetes időpont-egyeztetés után. Eredményhirdetés szeptemberben várható.

- Hogyan lehet nevezni?
– Ahhoz, hogy valaki részt vegyen a programban, szükséges egy jelentkezési lap kitöltése és beküldése. „A legszebb konyhakertek” dokumentumai letölthetők a városi honlapjáról (www.eger.hu), illetve átvehetők a polgármesteri hivatal portaszolgálatán. A kitöltött jelentkezési lap elektronikusan is elküldhető a [email protected] e-mail címre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!