Közélet

2013.09.16. 07:05

Megyénkbe 638 milliós pluszforrást utaltak

A helyhatóságok 17 milliárdos pluszforráshoz jutottak. Heves megyébe 638 millió forint érkezett.

P. A.

 A Fidesz-kormány első feladatai közé tartozott, hogy kiszabadítsa az önkormányzatokat a hitelcsapdából – mondta Herman István, a megyei közgyűlés alelnöke pénteken az Egri Polgárok Házában.

A sajtótájékoztatón dr. Juhász Attila Simon Felsőtárkány polgármestere úgy fogalmazott: évek óta most először csökkentek érdemben a helyhatóságok terhei. Hozzátette: teljesen új, feladatalapú finanszírozási rendszer lépett életbe, s a tapasztalatokról a kormányzat – a korábbitól eltérő módon – nem csak kikérte az önkormányzatok véleményét és igényét, hanem figyelembe is vette azokat. Ennek nyomán a helyhatóságok 17 milliárdos pluszforráshoz jutottak. Heves megyébe 638 millió forint érkezett.

Dr. Juhászt Attila Simon elmondta: az egyeztetések alapján a kormányzat meghatározott feladatok ellátására nyújtott pluszforrást. Megyénkbe gyermekjóléti alapellátásra 114, adóerőképesség-visszatérítésre 277, míg gyermekétkeztetésre 185 millió forintot utaltak az önkormányzatoknak. Közösségi közlekedés támogatására Egerbe 32, míg Gyöngyösre illetve Hatvanba 3,2 és 3,5 millió forint támogatást nyújtott az állam.
– Nem ígéretről van szó, a pénz már meg is érkezett – tájékoztatott Felsőtárkány polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!