Közélet

2014.02.27. 18:02

Dr. Tatár feljelentésről, dr. Sós lejáratásról beszél

A Központi Nyomozó Főügyészséghez fordul dr. Tatár László, a Heves Megyei Közgyűlés korábbi Fidesz-frakcióvezetője dr. Sós Tamás ügyében.

T. B.

Arra kíváncsi, visszaélt-e hivatali hatalmával a korábbi megyei közgyűlési elnök. Amennyiben ugyanis a disszertáció lényegi részét adó kutatást a megyei önkormányzat alá tartozó pedagógiai intézet munkatársai végezték, akkor tudták-e, milyen célból teszik, kaptak-e pénzt, s ha igen, dr. Sós Tamás közpénzből finanszírozta-e segítségüket? Kérdés, hogy az intézet munkatársai szívességből, vagy vezetői nyomás miatt dolgoztak-e?

Dr. Sós Tamás legutóbbi közleményét idézve fölelevenítette, a Hír TV műsora azt sejtette, hogy doktori értekezése legépelése, a kutatási kérdőívek kiküldése, a fénymásolás olyan szolgáltatás, amelyeket ő nem vehetett volna igénybe. Hangsúlyozta, a kutatás teljes egészében az ő szellemi munkája, és az eredmények sem mások alkotásai. Szerinte az ellene folytatott lejárató kampány figyelemelterelés, hogy ne az emberek és az ország problémáiról szóljon a választási kampány. A levelezése feltörése miatt feljelentést tett, a rágalmakat visszautasította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!