Közélet

2014.04.11. 10:34

Sós Tamás: szeretném újra megvédeni a disszertációmat

Az egri szocialista politikus, amint a doktori tanács döntése jogerőre emelkedik, megvizsgálja a lehetőségét annak, hogy hogyan tudja újra beadni és megvédeni dolgozatát.

Sz. Z.

– Hivatalos írásbeli tájékoztatást még nem kaptam az ELTE doktori tanácsának döntéséről – közölte lapunk érdeklődésére Sós Tamás, egri szocialista politikus. Hozzátette: – Az azt nyilvánosságra hozó rektorhelyettes nyilatkozata számomra azt jelzi, hogy egy hírportálokon megjelentekkel szemben nem a teljes disszertáció kapcsán emelt kifogást a testület, hanem annak a bevezető részével összefüggésben.

- Azon a bizonyos 68 oldalon sem kutatási eredmények átvételéről van szó, hanem különböző, mások által is ismert és hozzáférhető szövegrészeknek a formai elvárásoknak nem megfelelő idézéséről. A rektorhelyettes arra is kitért, hogy a dolgozatban maga a kutatás és az abból készült elemzés – ami a teljes munka túlnyomó része – rendben lévő.

- Mindez számomra biztatás arra, hogy ha megkapom a hivatalos értesítést a doktori tanács döntéséről, s az jogerőre emelkedik, akkor megvizsgálom a lehetőségét, hogy miként tudom a disszertációt újra beadni és megvédeni - tette hozzá Sós Tamás.

Az mno.hu pénteken reggel közölte, a HírTV-re hivatkozva, hogy megfosztják Sós Tamást doktori címétől. Fábri György, az ELTE rektorhelyettese elmondta, hogy a dolgozat nem felel meg a formai elvárásaiknak, ezért érvénytelenítik azt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!