Közélet

2014.04.12. 12:16

Tizennégyezer ember ivóvize lesz végre egészséges

Ivóvízminőség-javító technológiát építenek ki idén a térségben.

Szomszéd Eszter, Tóth Balázs

Tíz éve derült ki, hogy Hevesen és Kömlőn csökkenteni kell az ivóvíz vas- és mangántartalmát, Pélyen pedig a vas-, mangán- és az arzénmennyiséget. Ennek érdekében összefogott a három helység önkormányzata, hogy pályázat segítségével valósíthassák meg a beruházást.

A Dél-hevesi Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás pályázata révén tizennégyezer ember jut egészségesebb ivóvízhez. A tervek szerint még az idén megvalósulhat a 935 millió forintba kerülő, 800 millió forintos európai uniós támogatást nyert beruházás. Hevesen és Kömlőn a víz ammóniumtartalmát, Pélyen pedig az arzén és az ammónium mennyiségét kell a határértékek alá csökkenteni.

– A vízminőség-javítás egyúttal az életminőséget is javítja – foglalta össze a program célját a minap az alatkai alapkő letételekor Lovász Gyula projektmenedzser, a kivitelező cég képviselője.
Köztudott: a beruházás előkészítése hosszú időre nyúlik vissza. Még 2004-ben kiderült, hogy Hevesen és Kömlőn a víz vas- és mangántartalmát, Pélyen pedig a vas-, mangán- és az arzénmennyiséget kell csökkenteni.
Csáki Zsigmond, a Dél-hevesi Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás elnöke, Heves város polgármestere lapunknak elmondta: egy kormányhatározat írja elő, hogy az önkormányzatoknak hogyan kell a lakosság számára egészséges ivóvizet biztosítani.

– A korábbi sajnálatos mérési eredmények miatt van szükség az ivóvízminőség-javító technológiára. Ez az ötlet adta, hogy ha már javítani kell a vízminőségen, akkor azok a helyek is, ahol korszerűtlenek, elavultak a berendezések, illetve az alatkai városrészen, ahol nincs kiépített vezetékes ivóvíz, legyenek részesei a beruházásnak. Végül csak Kömlő és Pély önkormányzatai mondtak igent. Tízéves megfeszített munka vezetett oda, hogy most a megvalósulás útjára léphessünk – fogalmazott Csáki Zsigmond.

A fejlesztés legjelentősebb része a jelenleg a Heves Megyei Vízmű Zrt. üzemeltetésében lévő hevesi vízműtelep rekonstrukciója lesz. Ott kicserélik és bővítik a teljes technológiát, kiépítik a főnyomóvezetékeket, s 10 kilométeres távvezetéket építenek Alatkáig. A Kömlőn és Pélyen zajló munkálatok ehhez képest nagyságrenddel kisebbek, de azokon a településeken ugyanolyan jelentős lesz a fejlődés, mint Hevesen a vízműtelep fejlesztése.

– Gyakorlatilag most elkezdődhet a munka, és várhatóan május végére kiépül a vezeték Alatkára. Ezzel párhuzamosan folyik majd a vízműtelep fejlesztése, átépítése, valamint indulhatnak a kömlői és pélyi munkálatok, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor őszre érjük el a teljes készültséget. Ami ezután következik, az egy három hónapos próbaüzem. Ennek elszámolása valószínűleg a 2015-ös év elejére is átcsúszik majd, de a kivitelezéssel minden érintett területen végezni kell őszre.

A következő megbeszélést júniusra tervezzük, amikor már a lakossággal és a vízmű szakembereivel a rákötést egyeztetjük – árulta el a társulás elnöke. – A lakók eddig legfőképpen arról érdeklődtek, hogy ez majd mekkora költségekkel jár. A vízmű partner volt abban, hogy a rákötéshez szükséges előkészítő munkákban kedvező árat határozzon meg: 75 százalékos kedvezményben részesítik a lakosságot, mivel nekik is érdekük, hogy az emberek egyszerre kössenek rá a hálózatra, így aztán 96 ezer forint helyett 24 ezer forintot kell majd fizetni.

Malik István, a Heves Megyei Vízmű Zrt. műszaki igazgatója arról tájékoztatott, hogy a hevesi városi vízmű negyvenéves technológiája ez alkalommal teljes rekonstrukción esik át, és új készülékekkel történik majd a vízkezelés, valamint az automatizálás. Pélyen és Kömlőn a vízminőség-javító technológia segítségével az ivóvíz minden paraméterében megfelelhet a legszigorúbb európai uniós előírásoknak is. Ezen kívül, ahol szükséges, felújítják a hálózatot, valamint új hidroglóbuszok épülnek.

– A tervezés folyamán figyelembe vettük az üzemeltető igényeit, hogy a rendszer fenntartható legyen, mégpedig a lehető legkisebb költség-ráfordítással. Lesznek olyan technológiák, amelyek korábban nem voltak, például: vegyszeradagolás vagy aktív szén. Igaz, ezeknek van költsége, de az egészséges ivóvíz nem szabad, hogy pénz kérdése legyen – fogalmazott a műszaki igazgató.



Kömlőn a réginél nagyobb hidroglóbusz épül
– Nálunk a vas- és mangántartalom volt magas a vízben – mondta el Német István, Kömlő polgármestere. – Az arzénnel nem volt gondunk, mert az a magyar szabványnak megfelelt, viszont az európai uniósnak nem. A víztornyunk mérete sem volt kielégítő, lassan a fejlődésünket is gátolta: mindössze ötven köbméteres volt, alacsony nyomással. A mostani viszont tíz méterrel magasabb, és száz köbméteres lesz. Kutat is fúrnak mellé, és lesz víztisztító berendezés is. A víztorony alapozási munkái már elkészültek. A lakosság is örül, mert a víznek nemcsak a mangántartalma volt magas, hanem vízkövessége miatt a mosdótálakat is elszínezte.

Pélyen semmilyen víztisztító technológia nem volt
– Pélyen a lakosság úgy issza a csapból a vizet, ahogyan azt a jó isten a földbe teremtette – fogalmazott Ari Norman polgármester. – Ebből a beruházásból megépül egy vízmű-gépház, komplett tisztítási technológiával, egy új víztorony és 1100 folyóméternyi csőhálózat-rekonstrukció is. Azért van szükség ezekre, mert az egészségügyi határértékeket meghaladják azok a paraméterek, amelyek a pélyi ivóvízben találhatók: legfőképp az arzén-, vas-, mangán-, ammónia-, nitrit-, nitráttartalom magasabb, mint ami megengedett. Talán mi vagyunk az utolsó olyan település a megyében, ahol semmilyen víztisztítási technológia nem volt a kúton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!