Közélet

2014.10.31. 08:11

A csontvázakat is kipakolták: a választások utánra is maradt izgalom

A település új polgármestere elmondta lapunknak, több szabálytalanságról is van információjuk, de feljelentést még nem tettek.

T. B.

Csupán a választás hivatalos oldaláról értesült győzelméről Nyilasné Nádudvari Zsuzsanna, Gyöngyössolymos új polgármestere. A hivatalból nem értesítették, ki kapta a legtöbb szavazatot, csak kedden délelőtt 11 órakor, amikor bement az önkormányzathoz.

– Az ott dolgozók kíséretében néztem körül az épületben, s azokat a helyiségeket látogattuk végig, amelyekhez volt kulcs. A polgármesteri irodában iratok nem, csak bútorok maradtak, a számítógépeket, azok merevlemezeit lecserélték. Még a csontvázak sem tudnak kiesni a szekrényből, mert azokat is elvitték – számolt be első tapasztalatairól. Elmondta: az előző polgármester hétfőn hajnalban engedte csak Egerbe vinni a választás eredményéről szóló jegyzőkönyvet.

Nyilasné elődjével, Szolcsák Gyulával nem tudta fölvenni a kapcsolatot, vele csak az átadás-átvételkor, pénteken találkozott, telefonon sem tudta elérni. Több szigorú elszámolású dokumentumot – köztük a polgármester és felesége szabadságos tömbjét, utóbbi teljes személyi anyagát – sem találtak meg, bár a régi polgármester szerint azoknak a hivatal épületében kell lenniük. Egyes leltárban szereplő tárgyak sem kerültek elő. Nyilasné Nádudvari Zsuzsannától megtudtuk, több szabálytalanságról is van információjuk, de rendőrségi feljelentést még nem tettek.

A választás után felmondott jegyző, dr. Tanács Péter Zsolt szerint az átadás-átvétel zökkenőmentes volt, nem tud arról, hogy kipakoltak volna az irodából, bármi is eltűnt volna. Mint mondta, arról sem értesült, hogy gépeket, merevlemezeket cseréltek. A kormányhivatal mindent rendben talált, az átadás-átvétel baráti hangnemben zajlott.

A volt polgármester, Szolcsák Gyula nem reagált a lapunk megkeresésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!