Közélet

2014.10.20. 22:05

Választási csalás miatt feljelentést tett a Jobbik

Feljelentést tett a Jobbik a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon a Hevesen történt "tömeges és sokrétű választási csalások" ügyében.

MTI

Horváth Ádám, a hevesi Jobbik sajtófőnöke és Zagyva György Gyula, a hevesi Jobbik kampányfőnöke közleményében azt írta, hogy a rendőrségen gyanúsítottként hallgatták ki a Fidesz-KDNP egyik hevesi képviselőjelöltjét, továbbá bekérték annak a benzinkútnak a kamerafelvételeit, ahol a jelölt több választópolgár autójába benzint tankolt a választás napján.

Közlésük szerint a Jobbik több tanút is megnevezett, akik állítják, hogy a hevesi Fidesz kampányfőnökének autójával is folyt a szavazatvásárlás, amelyben több képviselőjelölt is részt vett. Állításuk szerint a történtek miatt több független képviselőjelölt is feljelentést tett, illetve kifogással élt a helyi választási bizottságnál.

Közölték továbbá: a Jobbik a választási eredmények megsemmisítését, illetve új választás kiírását kezdeményezte a területi választási bizottságnál.

"A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) eljárást folytat a választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Annak sikeres befejezése érdekében jelenleg nem áll módunkban több információt adni" - írta az ügyben az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében Soltész Bálint, a HRFK szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!