Közélet

2015.02.07. 16:05

Perelni kell a meg nem kapott kukákért

Jogerőssé vált az a bírósági döntés, miszerint Lőrinciben vétett a szolgáltató, mert a helyi hulladékszállítás kapcsán megsértették a fogyasztók jogait.

HEOL

Jogerőssé vált az a bírósági döntés, miszerint Lőrinciben vétett a szolgáltató, mert nem tett eleget a törvényben foglaltaknak azzal, hogy a 120 literes hulladékgyűjtő edények mellett lehetőséget biztosítson 60 literes kuka igénylésére is. Schottner Norbert jegyző leszögezte: nem az önkormányzat hibázott, mivel 2013 márciusában – a fogyasztóvédelmi hatóság kérésének eleget téve – a képviselő-testület módosította a hulladékgazdálkodási rendeletét, amelyben lehetőséget teremtett a kisebb gyűjtőedény igénylésére is, s ezzel teljesítették a jogszabályi kötelezettségét.

A 60 literes kuka iránti igényt azonban a hulladékszállítási közszolgáltatást elvégző cégnek, a Lőrinci Város Kft.-nek kellett bejelenteni. A rendeletet a város hivatalos honlapján is feltüntették, ily módon eleget téve a nyilvánosság követelményeinek. A jegyző hozzátette: a fogyasztók a fentiekből eredő kárukat peres eljárásban térítethetik meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!