Pincéjében megfordult a filmes szakma elitje

– Mindenki számára eljön a pillanat, amikor azon veszi észre magát, hogy nyugdíjas lett. Fel lehet idézni, mi minden történt negyven év alatt?

– A kérdés hallatán furcsa érzés kerít hatalmába. Végiggondolva életem elmúlt 40 évét, olyan, mintha semmi különös nem történt volna, csupán az, hogy éltem az életem úgy, ahogy a sors rendelte. Az az idő, amit a kulturális élet különböző területein végigjártam, szép volt, és minden állomása szerepet játszott  életszemléletem alakításában.

– Úgy tudjuk, az első lépcsőfokot a színház jelentette. Hogyan került kapcsolatba a teátrummal?

- Véletlenül... Egy barátom ajánlásával kerültem az egri Gárdonyi Géza Színházhoz díszletező, világosító munkakörbe 1975-ben, köszönhetően  elektroműszerész szakmámnak. A színház akkor – befogadó teátrumként – a miskolci Déryné Színház társulatához tartozott. Fiatalemberként fantasztikus élmény volt látni, átélni, amit az egyes előadások nyújtottak, ugyanakkor a színfalak mögött – a színészek valós énjét megismerve – valami olyan világ volt, mint az álom és a valóság. A színháznál a technikai dolgozóknak pillanatok alatt kellett új helyszíneket, új színeket varázsolniuk. Ezek a feladatok olyan készségeket alakítottak ki bennem is, amelyeket a későbbi munkahelyemen is kamatoztatni tudtam.

– Három év után hívták a múzeumhoz. Minek köszönhetően?

– Úgy gondolom, a munkám alapján hívtak át a Heves Megyei Múzeumok Igazgatóságához, ahol kiállítások rendezésével és közművelődési feladatokkal bíztak meg. Ebben az időben végeztem az egri főiskolán történelem-népművelés szakon. A múzeumban olyan nagyszerű munkatársaim voltak, mint Ludányi Gabriella, dr. Löffler Erzsébet, s külön is nagy tisztelettel emlékezem meg dr. Bakó Ferenc igazgató úrról, akinek embersége, szakmai tudása örök életre nyomot hagyott bennem.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Kiss Lajos: Újra kezembe vettem a gitár, tervezem egy örömzenekar megszervezését Fotó: Berán Dániel
[/caption]

– Végül eljutott a mozihoz, és „ott is ragadt”. Ezt a kapcsolatot hogyan indult?

- Az említett intézményekben eltöltött évek után kötöttem örök szerelmet a harmadik, egyben utolsó munkahelyemmel, a mozival. 1979-ben kerültem a Heves Megyei Moziüzemi Vállalathoz az akkor Vörös Csillagnak nevezett mozi üzemvezetőjének. A vonzódás a filmhez, a mozihoz a főiskolai választásban is szerepet játszott: történelem-népművelés szakon végeztem, és filmes témakörben írtam a szakdolgozatomat. Itt is hasonló élményben volt részem a fogadtatást illetően, mint a múzeumnál. Barátként, szeretettel segítettek abban a nagyszerű csapatban, ami a mozinál volt. Pók Lajos igazgató úr, Okos Oszkár, Tóth Ákos, Turcsányiné Marika..., és a nevek további sorolása nélkül szinte mindenki. Több évtizedet dolgoztak ők ott, és nekem jutott az a szerep, hogy nyugdíjba vonulásukkor – igazgatóként – megköszönhettem áldozatos munkájukat. 

- Gondoljuk, ebben az üzemben is volt „szamárlétra”...

– Ami azt illeti, végig is jártam annak fokait: üzemvezetőként kezdtem, később dolgoztam a reklám-propaganda csoportnál, a vetítőszolgálatnál, a videotékában, a videómoziban, majd 1988-tól – Pók Lajos igazgató úr nyugdíjba vonulása után – pályázati úton lettem a Heves Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója. Ebben az időszakban nagy kihívások előtt állt az egész filmszakma. A korábban évtizedekig fennálló centrális rendszer szétbomlott. A filmgyártásban a Mafilm helyett létrejöttek a különböző filmstúdiók, a forgalmazásban a Mokép mellett megjelentek a külföldi érdekeltségű forgalmazók, a moziüzemi vállalatoknak pedig a multiplexek bejövetelére kellett felkészülniük.

– A változások nem jelentették egyúttal azt is, hogy „kultúrmunkásból” menedzserré kellett válni?

– Lényegében igen. A felsorolt változások a törvényi szabályozásban is megjelentek. Egy 1991-ben megjelent BM-rendelet szerint az állami tulajdon kezelői jogával rendelkező moziüzemi vállalatokat át kellett alakítani gazdasági társaságokká, a vagyontárgyakat át kellett adni az önkormányzatoknak. Ezek levezénylése nagyon sok munkával, egyeztetéssel járt, aminek befejező akkordjaként a Heves Megyei Moziüzemi Vállalat jogutódaként – 1994. január 1-jével – megalakult az Agria Film Kft., aminek tulajdonosa Eger Megyei Jogú Város lett. A kft. megalakulását követően minden megtermelt forintot az Uránia mozi fejlesztésére fordítottunk. Létfontosságú volt ez, mert ekkor már megkezdődött a plázákban működő multiplexek szaporodása. Azt a technikai fölényt, amivel ezek a mozik rendelkeztek, nehezen lehetett kiegyenlíteni. A hagyományos mozik több évtizedes lemaradásban voltak, s ezt kellett bármi áron ledolgozni. Ennek szellemében kezdtünk hozzá a folyamatos fejlesztésekhez, amelyek – az újabb és újabb kihívások miatt – a mai napig tartanak.

– A fejlesztésekről időről időre a Hírlap is hírt adott, mint ahogyan azokról a rendezvényekről is, amelyek a megye kulturális életét gazdagították. Melyek voltak ezek közül a legjelentősebbek?

– Évtizedekig szerveztük az országban egyedüli Filmművészeti Nyári Egyetemet, majd később a Slow Film Fesztivált. Az Agria, illetve az Uránia moziban is egy-egy terem biztosítja az art filmek bemutatását. Megszámlálhatatlan alkotói találkozót szerveztünk, s kiemelt figyelmet fordítottunk az iskolákkal való kapcsolatra is. Az új digitális technikának köszönhetően elsőkként élvezhették Egerben az opera szerelmesei a MET előadásait.

– Élete párját, feleségét is a mozinál találta meg. Hogyan telnek most, immár nyugdíjasként a napjaik?

– A feleségem már azt megelőzően a mozinál dolgozott, hogy én oda kerültem. Ő ugyanis 1975-től nyugdíjazásáig munkaügyes volt ott, így a beilleszkedésemet ez a tény is elősegítette. Ma már mindketten nyugdíjasok vagyunk, és számtalan hobbi, különféle munkák töltik ki az életünket. Kertészkedünk, a feleségem kedvelt időtöltése a főzés, az enyém a zene. Újra kezembe vettem a gitárt is, és tervezem egy örömzenekar megszervezését. Tartozásaim is vannak: több filmes barátomnak ígéretet tettem, hogy a nyáron egy főzéssel, borozással, zenével fűszerezett programra kapnak meghívást. Ezzel végre eleget teszek Koltai Lajos barátom óhajának is, is aki a találkozásainkkor mindig megjegyzi, hogy még nem járt a pincémben, pedig ott már megfordultak olyan filmes személyiségek, mint Illés György, Szabó István, Sára Sándor, az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos, Gyurikó László, Badal János és még sokan-sokan mások...
Névjegy

Név: Kiss Lajos nyugdíjas cégvezető (Agria Film Kft.)
Született: Eger, 1951. január 30.
Család: nős, a felesége is nyugdíjas
Tanulmányok: aldebrői átalános iskola (1959-1965), Gárdonyi Géza Gimnázium (1965-69), szakközépiskolai szakképzés ( 1969-1971), Ho Si Minh Tanárképző Főiskola (1975-1979) 
Munkahelyei: Gárdonyi Géza Színház, Heves Megyei Múzeumok Igazgatóság, Heves Megyei Moziüzemi Vállalat és jogutódjai
Kitüntetések: Magyar Köztársaság Arany Érdemrendje (2010), Pro Agria (2015)
Hobbi: a zene, a gitározás