Közélet

2015.08.06. 11:30

Helyi vállalkozók gyűjtöttek az egri kórház gyermekosztályának

Már ötödik alkalommal segített a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet gyermekosztályának műszerpark-fejlesztésében az Országos Egyesület a Mosolyért.

SZ. E.

Legutóbb, szerdán délelőtt egy volumentrikus infúziós pumpát adtak át az osztályvezető főorvosnak, dr. Vargyay Évának. A 850 ezer forint értékű berendezésre már hetekkel ezelőtt elkezdték gyűjtést, az adakozásra környékbeli vállalkozókat kértek fel.

Nagy István, az egyesület elnöke elárulta: a gyűjtési kampányok előtt egy közvélemény-kutatást végeznek régiókra lebontva, s ebből az derült ki, hogy jelen pillanatban az egri kórház gyermekosztályának volt a legnagyobb szüksége a támogatásukra. A műszerekre a pénzt helyi vállalkozók adják össze, őket először telefonon keresik meg. A mostani gyűjtésből fennmaradt több mint 200 ezer forint, amit szintén az egri gyermekosztálynak ajánlottak fel eszköz-beszerzésre.

Dr. Vargyay Éva köszönetét fejezte ki az adományozóknak és az egyesületnek. Elmondta: az infúziós pumpa nagy segítséget jelent a betegek folyadékpótlásában. A berendezés képes nagyobb mennyiségű oldatokat a szervezetbe juttatni, és előre programozható.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Az Országos Egyesület a Mosolyért most infúziós pumpára gyűjtött FOTÓ: BERÁN DÁNIEL
[/caption]

Ezek is érdekelhetik