Közélet

2015.10.20. 15:20

Kilenc éve nem volt ilyen közel hozzánk aszteroida

A 2015 TB145 névre keresztelt szikladarabot nagyjából két héttel ezelőtt fedezték fel a NASA szakemberei.

idokep.hu

A NASA szakemberei nagyjából két héttel ezelőtt felfedeztek egy aszteroidát, mely október 31-én mindössze 1,3 holdtávolságra fog elhaladni a Föld mellett magyar idő szerint nagyjából szombat este 19 óra körül, Alaszka felett. Ez a távolság nagyjából fél millió kilométert jelent - tájékoztatott az Időkép.

Közölték: ilyen közel 2006 óta nem haladt el bolygónk mellett égitest. Ugyanakkor a szakemberek mindenkit megnyugtatnak, hogy nem jelent veszélyt ránk nézve az igen gyorsan, 125 ezer km/h sebességgel száguldó 2015 TB145 névre keresztelt szikladarab.

A késői felfedezésének az oka az volt, hogy a pontos pályáját nem lehetett ismerni, ugyanakkor a méretéről is csak becslések vannak, nagyjából 300 és 600 méter közé tehető az átmérője.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Illusztráció: Egy a Föld közelében elhaladó aszteroida. ALAMY fotója. Fottás: idokep.hu
[/caption]

Az aszteroidát szabad szemmel nem, csak távcsővel lehet majd megfigyelni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik