Közélet

2016.03.08. 08:08

Borzalmas állapotok: nem akarták iskolába engedni gyermekeiket

Ritkaságszámba megy, amikor egy helység legrosszabb állapotban lévő épülete a helyi általános iskola. Tarnazsadány ebben a helyzetben van évek óta, reményük továbbra sincs a helyzet javítására.

Szomszéd Eszter

Nyolc osztállyal működik a Tarnazsadányi Általános Iskola, tanulóik száma megközelíti a 150-et. Az iskola 1959-ben épült, azóta – az eltelt majd'' 60 év alatt – csupán kisebb felújításokat végeztek. Utoljára 2013-ban volt lehetőségük informatikai fejlesztésre, amikor további három tanteremben kicserélhették a padlót is.

– Abban reménykedünk, hogy a most megnyíló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatai rajtunk is segíthetnek – mondta el lapunknak Dobi István polgármester. – Égető szükségünk lenne új tornateremre, s az épület renoválása sem elhanyagolandó feladat. A vizesblokk borzasztó állapotban van, a szülők szeptemberben nem is akarták engedni a gyerekeket emiatt. Ígéreteket már kaptunk a fenntartótól, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik), és ezek szerint a munkálatokat már 2014 decemberében el kellett volna kezdeni. Azóta csak várunk..., egyre fogyó türelemmel. A legszerényebb számításaink szerint megközelítőleg 200 millió forintra lenne szükségünk, s ebből, jól tudjuk, hogy nem jutna mindenre, de legalább valami történne – sorolta a gondokat Tarnazsadány vezetője, aki hozzátette: a környékükön nincs még egy ilyen korszerűtlen oktatási intézmény, mint az övék.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Iskolai vizesblokk a XXI. században Fotó: Korsós Viktor
[/caption]

Érkezésünkkor a diákok épp'' a szünetről tartottak vissza az osztálytermeikbe. Megvártuk, míg elcsendesedik az iskola, majd Szécsi Gyulánéval, az általános iskola igazgatóhelyettesével jártuk körbe az épületet. Kérdésünkre, mi a legnagyobb gondja az iskolában, csak sóhajtott egyet, majd hozzákezdett.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Fotó: Korsós Viktor
[/caption]

– Öt éve használjuk „ideiglenesen” ezt a régi osztálytermet tornaszobaként, ami a legtágasabb helyiségünk is – mutatott körbe a termen, aminek ablakait hálóval fedték le, hogy a labdával ne törjék be a gyerekek az üveget. – Itt tartjuk az ünnepségeinket is. Gondolhatja, itt tömörül össze 150 tanuló, mikor például épp'' a márciusi ifjakra emlékezünk. Ez a téli időszak a legrosszabb, mivel még az udvarra sem tudunk kimenni. A mindennapos testnevelés..., na, az még érdekes. Úgy oldjuk meg, hogy egy részét táncórákkal váltjuk ki, amiket hétfőn és pénteken egy tánciskola kijáró oktatói tartanak a diákoknak. A tornatermünk födémje évekkel ezelőtt megsüllyedt, egy szakember akkor életveszélyesnek nyilvánította azt a helyet. Néha viszont így is kénytelenek vagyunk használni a termet, de labdával senki nem játszhat odabent, mivel nem merjük vállalni a felelősséget, hogy a leszakadó vakolat a diákok fejére essen.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Fotó: Korsós Viktor
[/caption]

A tornaszoba után a vizesblokkot vettük szemügyre. Azt gondoltam – naivan –, hogy az iskola épületének falai között fogjuk megtalálni, de nem így volt. A betonpálya melletti kis épület négy wc-helyisége szolgál a diákság és a tanári kar ügyes-bajos dolgainak elvégzésére. Áporodott bűz árad bentről, a falak jéghidegek és koszosak, a csaptelepek és fűtőtestek rozsdásodnak. A tanév elején a szülők emiatt az évek óta megoldatlan probléma miatt nem akarták engedni a gyermekeiket iskolába. Pár hónapja egészségügyi festést végeztek, de a helyzeten nem sokat javított. Nemrég pedig kiégett az egyik villanykörte. Heteket kellett várni arra, hogy kicseréljék.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Fotó: Korsós Viktor
[/caption]

– Meggondolja az ember, hogy lejön-e ide. Ha szégyen, ha nem, kimondom: én inkább hazaviszem – tette hozzá az igazgatóhelyettes, aki ezek után a derítőfedőre mutatott. – A másik borzalom ez. Ha esetleg még a szippantás előtt megtelik a derítő, akkor az iskola udvarán úszik minden. Jól érti. Minden! Nagyjából kéthetente kellene kiüríteni, de a szippantós már azt mondta, hogy addig nem jön, míg a Klik ki nem egyenlíti a számláját, mivel már 3 hónapja nem fizettek az elvégzett munkájáért – panaszolta Szécsi Gyuláné.

A sétán velünk tartott Dobi István is, aki kifejtette: szennyvíz-bekötés nincs a faluban, nem is igen lesz, mivel a lakosság nem tudná kifizetni a beruházással járó költségeket.

Kérdéseinkkel, természetesen, megkerestük a Klik Hevesi Tankerületének igazgatóját, Ballagó Zoltánt is, de mindezidáig nem kaptunk választ. Amint megtudunk valamit, közöljük.

Dekorációval takarják el a hibákat

A Tarnazsadányi Általános Iskolában ottjártunkkor 41 hiányzó volt, nagyrészt az influenzavírus tarol végig a diákságon. Szécsi Gyuláné elmondta, szerencsére még egyszer sem érték el azt a szintet, hogy szüneteltetni kelljen a tanítást. Benézhettünk több órára is, de minden egyes teremben érezhető volt a dohos, penészes, nehéz, nedves levegő, ami szintén nem tesz jót a felső légúti megbetegedésben szenvedőknek. – A pedagógusaink nagyon lelkiismeretesek, az omladozó falakat dekorációval próbálják eltakarni, hogy azzal palástolják az állapotokat – mutatta az igazgató-helyettes.

Elszomorító állapotok Tarnamérán is

Régóta megoldatlan probléma az étkezde állapota Tarnamérán. Az önkormányzat, mint fenntartó már évek óta igyekszik megoldást találni arra, hogyan újíthatnák fel az 1882-ben épült, egykor iskolaként működő épületet, ami vizesedik, beázik, a falai salétromosak, omladoznak, a nyílászárók ugyancsak minősíthetetlen állapotban vannak. – Elég lehangoló a helyzet, a legrosszabb, hogy már a gyerekek is egyre érzékenyebbek a napköziben uralkodó állapotokra, többen köhögnek, gyakoribbak a légúti megbetegedések, de ha bárhonnan vendég érkezik hozzánk, őket is csak itt tudjuk megebédeltetni ezek között a dohos falak között – mondta Tímár László polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!