Közélet

2016.05.31. 07:15

Méhészek paradicsoma

Több ezer méhcsalád szorgoskodik a határban.

Barta Katalin

Folyamatosan érkeznek a méhészek Istenmezejére, megyénk egyik legjobb minőségű és legnagyobb kiterjedésű akáclegelőjére, ahol javában nyílik a közép- és az északi akác.

Napok óta zsong az erdő-mező az észak-hevesi település határában. Bár a hétfő hajnali hatalmas vihar alaposan megtépázta a természetet, így a kiterjedt akácmezőket is, a méhészek még mindig bizakodnak, hogy talán az elkövetkező pár napban sikerül még némi nektárt gyűjteni. A faluban élők szerint az idén minden korábbinál több vándorméhész érkezett a környékre, hogy a most nyíló akácról begyűjtsék az aranyat érő kincset, az idei méztermést. Becslések szerint akár hat-nyolcezer méhcsalád is dolgozik jelenleg a területen. (Itt jegyezzük meg, hogy 2010-ben ugyanezen a területen mindössze kétezer család gyűjtötte itt a méz alapanyagát).

Csekő Gábor és felesége, Marika közel egy hete vertek tanyát 320 méhcsaládjukkal az egyik festői szépségű területen. Mesélik, hogy Mezőtúrról érkeztek az idei tavaszi gyűjtés utolsó állomására. Harminc éve méhészkednek immár, tehát mindent tudnak a mesterség szépségeiről és árnyoldalairól egyaránt. Gábor azt mondja, május 8-án indultak útnak, hogy kövessék az akácérés útvonalát. Idén Kocséron, Csemőn és Mikebudán is eltöltöttek néhány napot, amíg Istenmezejére értek.


A kilátásokról elég borúlátóan nyilatkoznak.

– Gyengének ígérkezik a mostani szezon, az előző évekhez képest mindössze negyven százalékos mézhozammal számolunk. A mennyiség azonban csak egy gond a sok közül. Munkahelyek híján évről-évre egyre többen vágnak bele a méhészkedésbe, gyors hasznot remélve, minden szakértelem nélkül. Ennek az a következménye, hogy szűkülnek a keresett méhlegelők. Óriási probléma az is, hogy elárasztotta az európai piacot az olcsó, rossz minőségű argentin és kínai méz, a kiváló minőségű magyar terméket pedig a leginkább arra használják, hogy feljavítsák vele a kétes eredetű és összetételű egyéb mézeket – sorolja Gábor.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Csekő Gábor és felesége Marika már harminc éve méhészkednek. A napokban Mezőtúrról érkeztek Istenmezejére, s jó akácszezonban bíznak. FOTÓ: KORSÓS VIKTOR
[/caption]


Természetesen az árak alakulása is érdekel bennünket, hiszen nem is olyan rég még irigylésre méltó bevételt produkáltak a tradicionális magyar méhészetek egy-egy erősebb szezonban. Most azonban ezen a fronton se túl rózsás a helyzet. Csekőék összehasonlításképpen megemlítik, hogy míg tavalyelőtt 1720 forintot fizettek az első osztályú, minőségi méz kilójáért, tavaly már csak 1400 forintot kínáltak, ebben az évben pedig már csupán 1000 forintról beszélgetnek a mézkereskedők. Annak ellenére ígérnek ilyen keveset, hogy a jobb mézekért sorban állnak, szó szerint harcolnak, hiszen kelendő portéka. Sokan már tavaly is úgy döntöttek, hogy nem adják el ilyen áron nagy tételben, hanem bekészleteznek belőle.


– Idén először merült fel a családunkban, hogy felszámoljuk a méhészet egy részét. Egyszerűen nem éri meg. Nagyon sok ráfordítást igényel a méz előállítása, ám ebben az évben – bár még csak ezután következik a napraforgó, olajretek, facélia, mustár – már most látni, hogy nem térül meg a befektetett munka. A mi mézeinket például egy brémai laboratóriumban vizsgálják be. Ha figyelembe vesszük, hogy nagyon szigorú kritériumoknak kell megfelelniük a termékeinknek (5 százalék alatti cukortartalom, nulla százalék antibiotikum, 18 százalék alatti víztartalom), akkor könnyen belátható, hogy ezt a minőséget csak ráfizetéssel lehet előállítani.

A kemikáliák ellen lehetetlen védekezni

Csekő Gábor elmondta azt is, hogy az ágazatban a legnagyobb pusztítást a kemikáliák alkalmazása okozza. A mezőgazdaságban soha nem látott mértékű és veszélyességű vegyszereket használnak, ami miatt egyre kockázatosabb a méhészkedés. A csávázott repce és napraforgó mag már eleve veszélyt jelentenek. A neonikotidokkal kezelt növények óriási veszélyt jelentenek a szorgos kis méhekre. Ha a rovarok nem is pusztulnak el azonnal, az általuk hordott nektár is tartalmazza a mérgeket. A túlzott talajfertőtlenítésnek ugyancsak beláthatatlan következményei lesznek a jövőben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!