Csendben lejárt a szerződés, élt 18 évet

A hevesi megyeszékhely egyike annak a 19 városnak Európában, amelyek elnyerték a nemzetközi szőlő és bor városa címet. Ebből a rangból Magyarországnak négyet osztottak ki összesen. Ennek ellenére az Egri Hegyközségnek ma nincs működő bormúzeuma, és még a szőlő és bor városa kétnyelvű felirattal ellátott táblát is eltávolították a város határából pár hónappal ezelőtt.

Magáról a belvárosában majdan megvalósuló bormúzeumról már 1968-ban írtunk több alkalommal is, akkor még Népújság néven. Hét esztendővel később, 1975. március 29-én megjelent lapszámunk arról cikkezett, hogy a „pincegazdaság Széchenyi utcai központja mellett, a volt érseki gazdasági udvar helyén a megyei tanács és az Országos Műemléki Felügyelőség segítségével egy reprezentatív idegenforgalmi udvart alakítanak ki. Ennek egyik érdekessége lesz az alatta elhelyezkedő műemlékpincében berendezendő bormúzeum, ahol helyet kap majd a múlt gazdag hagyatéka mellett a jelen korszerű szőlő- és borgazdaságát bemutató gyűjtemény is. Ennek tervei már elkészültek és az épületek felújítását is megkezdte az Országos Műemléki Felügyelőség, így remélhetően hamarosan megvalósul”.
Az újabb „fordulópontot” az 1980-as évek jelentették. Azt írtuk 1982-ben, hogy az „egri  bormúzeum sorsával  nemrégiben a rádió 168 óra című politikai magazinja is foglalkozott. Vita alakult ki ugyanis az idegenforgalom és a néprajz szakemberei között. Vajon lehetséges-e olyan megoldás, amely mindkét félnek  megfelel – s leginkább a közönségnek kedvez? Ha kedvét, tettkészségét nem vesztette el egyik „oldal” sem, akkor igen.”

A két évtizede a hegybírói feladatkört ellátó, így a legújabb bormúzeum megvalósításában tevékeny rész vállaló dr. Dula Bence úgy emlékezett, hogy a valamikori savanyító üzemet, később bormúzeumot az Egervin 1996-ban adta vissza a városnak, az önkormányzat pedig odaadta azt a hegyközségnek.

– Mi akkor egy pályázatot nyertünk. Mi is bormúzeumnak hívtuk, beruháztunk, megcsináltuk, de a város ragaszkodott hozzá, hogy ott vendéglátó egységnek kell lenni. Ez volt az egyik kitétel, hogy ideadják nekünk. Elindult ott egyfajta vendéglátás, ami nem működött rendesen. Ha az egy bormúzeum, azt megnézték volna, meg is nézték nagyon sokan. Voltak rendezvényeink, kellett volna többet tartani, illetve foglalkozni kellett volna vele a városnak is, úgy kellet volna kezelnie, mint a sajátját. Amikor a vendéglátás megszűnt benne, egyszerűen becsukták, majd a szolnoki illetőségű Várhegyi Attila „embere” működtethette egyesületével, amit ha jól tudom, be se jegyeztek – idézte a közelmúlt történéseit az egykori hegybíró, aki szerint bort kezdtek el ott értékesíteni, és több százezer forintos adósságot hagytak azoknál a borászoknál, akik nem kapcsoltak időben, és nem hozták el a borukat.

– Egy képeskönyv persze készült, mindenkinek nagyon tetszett, hogy óriási képméretben ott van ebben a kiadványban, de szakmai tartalma nem nagyon volt az egésznek – fogalmazott a szakember, aki szerint szomorúbb történet, hogy az önkormányzat egyszerűen visszavette az épületet. Azóta is üresen áll és romlik.

– Már annyi sem maradt, mint korábban, hogy egypár rendezvény volt ott. Pedig alul szépen kiépítettük a trezorokat, csináltunk egy borkápolnát. Megvolt a lehetősége annak is, hogy ott vendéglátás is működjön. Némi fejlesztés, szellőztetés kellett volna még, és fűtés – tette hozzá az egykori hegybíró. Szerinte azonban a legcsúnyább a történetben az, hogy a hegyközségnek itt egy óriási beruházása volt. Az állami támogatást nem kérték vissza, de a befektetett részt igen. A pénzt úgy adta oda a város, hogy azt az Erzsébet völgy (Bolyki-völgy) útjának a megépítésére lehetett csak felhasználni. A borász végül rátért legnagyobb fájdalmára.

– Európában 19 olyan település van, amelyik a nemzetközi szőlő és bor városa címet elnyerte. Eger nem fizette be a pár százezres tagsági díjat még a szocialista városvezetés idején, így elesett körülbelül 600 ezer eurós támogatástól, ami ma már egymillió. Ennyit ad ezeknek a városoknak az Unió. Eger eljutott odáig, hogy azt a bizonyos táblát, ami a kutatónál volt, s még mindig hirdette, hogy Eger a szőlő és a bor városa, 3-4 hónapja leszedték. Itt tartunk, mit várok én akkor egy borok házát, ha egy táblát ilyen módon „nyúlnak le”. Ha egy nemzetközi tagságot ilyen szemérmetlenül kezelnek, és elveszítenek vele sok százezer Eurót, amit lenne mire fordítani – fogalmazott. [caption id="" align="alignleft" width="650"] Feliratok: Hong Kong Divatáruház; Angol Turi; Egri Borvidékért. A kínai és a brit tartja a frontot. Fotó: Huszár Márk
[/caption]

Megkerestük a jelenlegi hegybírót, Tarsoly Józsefet is. Ő úgy tudja, hogy amikor az épületet 2014-ben visszaadták, az azért történt, mert lejárt a szerződésük. Akkor a Márai Sándor Látogatóközpontba kerültek a bormúzeumi holmik. Kezdetben még volt is a völgyben valamiféle kiállítóhely. A hegyközség és a város közötti szerződés meg nem hosszabbítása szerinte kölcsönös szándékon alapult. Kérdésünkre a hegybíró úgy vélekedett, hogy egy ekkora borvidéknek kellene, hogy legyen bormúzeuma.

Pál Sándor, az Egri Hegyközség elnöke úgy emlékezett az egykori bormúzeumra, hogy az eléggé hányatott sorsú volt. A felújítás után volt egy üzemeltetője, aki nem volt sikeres, utána egy alapítványnak adták át üzemeltetésre, abból sem jöttek ki jól, elég negatívan ért véget a történet. Utána ott állt üresen, ugyanúgy, mint ahogyan most is. És hogy szükség van-e bormúzeumra?

– Nem is bormúzeumnak nevezném én ezt. Jó dolog lenne, ha a hegyközségi szervezetnek, illetve az ehhez kapcsolódó egyéb más civil szerveződéseknek lenne egy székháza vagy egy hely, ahol az elhelyezésük lenne, mert most minden ilyen szervezet valamilyen bérelt ingatlanban működik. Mi a nemzeti vagyonkezelőtől, a hegyközségi tanács az Eszterházy-egyetemtől bérli az irodáit. Egy bemutatóterem, nem múzeum, lehetne. Mindig is tervben volt egy ilyen. Nem tudom, mi az oka, hogy a korábbi épület sorsa ilyen szerencsétlenül alakult – fogalmazott.

Kérdéseinkkel megkerestük az önkormányzatot is. Habis László polgármester későbbre ígért választ a bormúzeum ügyében.