Közélet

2016.10.29. 12:06

Sárga nárcisz a szív felett: a betegek lelkét is gyógyítják

Értük, a hospice-ellátásban részesülőkért égtek a gyertyák a Méltóság Mezején pénteken Egerben. Az osztályon dolgozók célja mindenek felett, hogy csillapítsák a beteg lelkének fájdalmát.

Juhász Henrietta

Az ősz már minden kapualjba beszökött, de a rideg, ködös hangulata helyett pénteken lemosolygott az égből a nap.

A Bartakovics Béla Közösségi Házban péntek délután fontos eseményre gyűltek az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozói, a meghívott vendégek és előadók: a Hospice Világnapi rendezvényen mindenki nárciszt viselt szíve fölött. Az előadásokat és a műsort követően a résztvevők átsétáltak a Méltóság Mezejéhez, ahol koszorút helyeztek el és mécseseket gyújtottak.

A Hospice Világnap alkalmából évről-évre megosztják egymással meglátásaikat, minden rezdülésükkel azon dolgoznak, hogy ápolják betegeiket és lelküket.

– Miután megismerkednem Polcz Alaine-nal, azt gondoltam, hogy mindenképpen meg kell szervezni az egri kórházban is a hospice-ellátást. Nem volt könnyű: gazdasági oldala is volt és helyet is kellett találni. Ha valaki szenvedő, haldokló ember szemébe belenézett már, az tudja, hogy miért volt fontos elindítani ezt az osztályt. A munkám során találkoztam a születéssel és a halállal is – nyilatkozta a Hospice Világnapra ellátogató Lubai Sándorné, alapító.

– Kötetlen, mégis tanulságos ünnepség, ahol előadásokkal szakmai segítséget is tudunk nyújtani, illetve egy kis zenés műsorral feledtetni tudjuk a bút, a bánatot. A hospice-ellátással szeretnénk megismertetni minél több embert, hogy merjenek hozzánk fordulni segítségért. Osztályunk folyamatos teltházzal működik, huszonöt beteget látunk el – osztotta meg velünk Kovács Judit főnővér.

Megtudhattuk, hogy az ünnepség keretében két olyan hospice osztályon dolgozót tüntettek ki, akik munkavégzésükben nagyon hasonlítanak egymásra, egyikük ápoló, másikuk ápolási asszisztens.

– Rendkívül empatikusak, segítőkészek, a hozzátartozók bármikor bátran fordulhatnak hozzájuk. Egyikük Nagy Klára felnőtt szakápoló, másikuk Kiszály Margit ápolási asszisztens – közölték.

Idén a kórházi dolgozókon túl még egy ember munkáját megköszönték a rendezvényen. Kovács Judit elmondta, Szegedi Erzsébet sajtóreferens évről-évre önzetlenül segíti a világnapi rendezvények megszervezését, a lakosság tájékoztatását, bármikor fordulhatnak hozzá segítségért.

A Hospice Világnap előadásai ebben az évben a fájdalomcsillapítás köré épültek: kórházon belül és a beteg otthonában, nemcsak testi, hanem a lelki fájdalmakról is szóltak az előadók. Az Emberi Méltóság Alapítvány elnöke, Fürné Mosoni Anita érdeklődésünkre elmondta, osztályukon a családdal együtt töltheti a beteg életének utolsó szakaszát.

– Aki ide látogat, az láthatja, hogy ez egy nyugodt, békés és sokszor jó hangulatú környezet – mesélte az osztályról az alapítvány elnöke, akitől arról is érdeklődtünk, hogyan fejlődött az utóbbi években a hospice-ellátás az egri kórházban.

– Itt tíz éve van hospice-ellátás, az országban az elsők között alakulhatott meg: Lubai Sándorné, az akkori főnővér szívén viselte az ellátás létrejöttét. Az alapítvány a komfortosságot tudja segíteni, akár ünnepekkel, kirándulásokkal, hogy a betegek minél otthonosabban érezzék magukat az osztályon – árulta el Fürné Mosoni Anita. Az osztály belső udvarral is rendelkezik, ahol jó idő esetén kint tartózkodhatnak a betegek. Az alapítvány elnökével a lelki segítségnyújtásról is beszélgettünk. Elmondta: a mentálhigiénés szakember vezeti a beszélgetéseket, a témát, annak mélységét mindig az ellátottak határozzák meg, az ott dolgozóknak szintén segítséget jelenthet a szakember. A hospice osztály dolgozói számos konferencián is részt vehetnek.

– Fontosnak tartjuk, hogy felkészültek legyenek, saját magukkal, saját lelki békéjükért is meg tudjanak küzdeni – mondta.

Az osztályon a katolikus és református lelkészek mellett gyakran tesznek látogatást a négylábú angyalok is: egyikük, Zoya, aki gazdájával, Kapaló Évával a pénteki rendezvényen is részt vett.

– Az elsődleges cél a látogató terápiával, hogy kedélyállapotot javítsunk. Ezeket a foglalkozásokat nem tervezzük meg előre, egyetlen célunk van. Szobáról-szobára látogatjuk meg a betegeket: a kutyusoknak köszönhetően egy kicsit elfelejthetik, hogy miért is vannak ott. Rá kellett jönnöm, hogy a terápia nemcsak a betegek felé irányul, hanem a dolgozók és a hozzátartozók irányába is. A kutya azt is észreveszi, ha valaki hiányzik az osztályról – avatott be Éva.

Az előadásokat és a dolgozók kitüntetését követően a „sárga nárciszos” és szalagos menet a Méltóság Mezejéhez sétált, ahol koszorút és mécseseket helyeztek el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!