Közélet

2017.03.02. 14:07

Hiányolják az egyeztetést az egri ellenzék képviselői

A nemrég elfogadott költségvetés főösszege tetszetős, ám ha a fejlesztésekre szánt tételeket levonjuk, úgy minden egyéb kiadásra alig 50 százalék marad.

B. K.

– A megyeszékhely költségvetésének elfogadása után lenne néhány észrevételünk az idei büdzsével kapcsolatban. Mivel a szavazás előtt a városi közgyűlés ellenzékben lévő tagjainak nem volt módjuk erre, így ezúton tennénk ezt meg – kezdte tájékoztatóját csütörtökön Mirkóczki Zita (MSZP).

Elmondta, a főösszeg impozáns, ám ha a fejlesztésekre szánt tételeket levonjuk, úgy minden egyéb kiadásra alig 50 százalék marad. Ez igen csekély, hiszen ebből kell kigazdálkodni az intézmények működtetését, illetve a dolgozók emelt bérét. Az Agria Humán Kft-nek és az Agria Film Kft-nek például idén már nem jár támogatás. A Városgondozás Kft. jelentős hiánnyal küzd, ami főként a rezsicsökkentésnek tudható be.

Ezt követően a szociális bérlakások bérleti díjának – átlagosan 7,4 százalékos – emelését kifogásolta a szocialista képviselő. Végül olyan program kidolgozását szorgalmazta, amely további bérlakások építését teszi lehetővé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!