Közélet

2017.05.25. 08:46

Közgyűlés: új vezető a Városgondozás élén

Új vezetője lesz a Városgondozásnak - erről is döntött csütörtöki ülésén a megyeszékhely közgyűlése.

HEOL

13.17
Szünet következik, a közvetítést befejeztük

12.46
Habis László reagál. Azt mondja, ő mindig úgy szavazott, hogy az előterjesztés a város érdekeit szolgálja-e vagy sem, ezzel szemben most az ellenzék a pénzmaradvány felosztást sem támogatta.

Mint fogalmaz: a két cég elválik egymástól, de a feladatok nem, hiszen a városüzemeltetéshez hozzátartozik a csikkmentesítés, azaz a hulladék is, ezért jelentett előnyt a pályázatnál az ezirányú tapasztalat.

Az inert teleppel kapcsolatban elhangzik: működőképes, a javaslat szerint most szakértőkkel állapítják meg az értkét. A polgármester szól arról: minden bizonnyal nem változik meg varázsütésre a cégek helyzete, az új vezetőket 3 hónapos próbaidővel bízzák meg. Azt is elmondja: korrekt személycserére törekszenek, ezért a közös megegyezés Jakab Zoltán leköszönő ügyvezetővel.

Dr. Stefán Zoltán megjegyzésére, miszerint az előterjesztést támogatja a Fidesz-frakció, de a cég eladását, nem a polgármester kitér rá: megváltozik a helyzet azzal, hogy a hulladékgazdálkodási kft. nem közszolgáltató, hanem alvállalkozó lesz. Azt mondja, véleménye szerint a város nem finanszírozhat veszteséges régiós feladatot.  

A hosszúra nyúló vita végén végül a többség igennel szavaz.

12.40
Tóth István kérdi, mi alapján választották ki a jelölteket. Azt mondja, volt egy 6 fős bíráló bizottság, de nem tudja, ki volt a tagja.

Bognár Ignác szerint könnyű a döntés, mert csak egy-egy jelölt van, de jó lett volna megismerni a többit.

Komlósi Csaba kérdi, hozzájárultak-e a jelöltek a nyilvános üléshez (válasz: igen). Arra kíváncsi, miért csak előny volt a szakirányú végzettség miért nem feltétel. Furcsállja, hogy nem találtak szakirányú végzettséggel rendelkező jelöltet.

Császár Zoltán szerint most csak eljátsszák a demokráciát, de csinálhatnák jobban is. Szerinte fordított helyzetben a Fidesz-frakció is feltenné ugyanezeket a kérdéseket. Kiemeli: nincs miről dönteni, hiszen most sincsenek itt a jelöltek, nem tudnak róluk semmit, ahogy a többi pályázóról sem.

12.30
Továbbra is EVAT, pontosabban az alá tartozó Városgondozás és a Hulladékgazdálkodási Kft.A javaslat értelmében a Városgondozás éléről közös megegyezéssel távozik Jakab Zoltán, s Forgó János váltja. A Hulladékgazdálkodási Kft. élére Sebestyén Pétert javasolják. Arról is szól az előterjesztés, hogy a Városgondozás Eger Kft. tulajdonában lévő Építési-bontási (Inert) hulladéktelep és a feladatellátást biztosító eszközállományát piaci értéken történő apportálják az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.–be.

Előtte intermezzo: Császár Zoltán nehezményezi, nem tájékoztatták a testület tagjait, hogy dr. Turcsányi Dániel összeférhetetlenség miatt lemondott az EVAT vezérigazgatói posztjáról. Az alpolgármester válaszol: tesztelte az ellenzék éberségét. Hozzáteszi: pénteken az igazgatóság a korábbi gazdasági divízióvezetőt, Kis-Tóth Rolandot választotta vezérigazgatónak.

Habis László emlékeztet: a vagyonrendelet alapján a közgyűlésnek ebbe nincs beleszólása, de ez szerinte sem helyes.

12.14
Habis László szerint a cégcsoport fontos közszolgáltatásokat biztosít, miközben inkább az ülésen elkezdtek politizálni.
Szavazás: 12 igen, 6 tartózkodás

12.07
Mirkóczki Zita azt mondja, nem a Média Egertől várta a tervet a Máraira, hiszen a KULTURMA már egy éve létezik, azt gondolta, azóta kialakult valamiféle elképzelés.
- Szeretnénk látni, ki az, aki a KULTURMA-ért a Média Egeren belül felel - húzza alá.

Bognár Ignác arról szól: az Eger Termálnál a strand termeli a nyereséget, az Arnauth Pasa és az uszoda pedig a veszteséget. Arra kíváncsi, van-e valami terv a volt önkiszolgáló étterem felújítására.

Császár Zoltán szerint a KULTURMA olyan, mint a mátraballai pártvezetés volt az 1970-es években... szavai szerint: gyenge

Lugosi Dénes azt mondja komoly terveik vannak az étteremmel, de ehhez a Termál kft. önmagában kevés. Mindenesetre teljes megújítását tervezik, el is tüntetnék a régit.

11.57
Antal Anett elmondja: egy hét különbség volt az üzleti terv leadása és az összevonás között. A Márai központ fejlesztésére készült egy munkaanyag, s reményeik szerint jövő hétre kész a nyári programterv is. Kiemeli: szeretnék ott tartani a Kertmozit, de lennének színházi előadások és koncertek is. Kiemeli: elkészült az EKF kommunikációs és marketingstratégia is.
Hozzáteszi: az elmúlt egy hónapban intenzív munka kezdődött. Most épp az Egri Bikavér szerepel a fókuszban, óriásplakátokon, rendezvényeken hirdetik majd, de készül egy applikáció és egy weblap is.

Az ügyvezető elmondja azt is: ma - 6 év után újra - Egerben tanácskoznak a helyi televíziók vezetői, ők is hírét viszik majd egyebek között az EKF-pályázatnak.

11.48
Habis László szerint félreértés van: a távhő ára ugyanis változatlan. Az EKF-pályázattal kapcsolatban azt mondja, alakultak munkacsoportok, amelyek a kommunikációval is foglalkoznak.

11.42
Továbbra is EVAT, az üzleti terv.
Mirkóczki Zita azt kérdi, a távhő árának csökkenése hosszú távon milyen hatással lesz a cég működésére. Szeretné látni, a KULTURMA és a Média Eger felépítését, kik és milyen munkakörben dolgoznak. Azt is tudni szeretné, mi a terv a Márai központtal, és kérdi, van-e már a kulturális főváros pályázattal kapcsolatos marketingterv.

Bognár Ignác szerint az Agria Vállalkozási Park csak költséggel bír. Kérdi: lesz-e valami előrelépés 2017-ben?

11.33
Földvári Győző úgy látja, a Média Eger Kft-t a jövőben is támogatni kell majd, ám szerinte a nyereségorientáltságot szem előtt kell tartani.
Habis László reagál: a cégek támogatása csökkent, az Agria Humán például ledolgozta hátrányát.

Szavazás: 11 igen, 6 tartózkodás

11.26
Antal Anett, a Média Eger ügyvezetője azt mondja a magazin nem 36 oldalra duzzadt, hanem annyira csökkent, mert 2015-ben még 48 oldalas volt. Hozzáteszi: ha a képviselőktől meghívást kapnak egy-egy eseményre, a szerkesztőség (magazin és televízió) ott lesznek, beszámolnak róla.

Szűcs Tamás vagyongazdálkodási irodavezető elmondja: a díszfaiskola növényállománya a Városgondozás Kft-hez kerül.

11.23
Habis László a mozival kapcsolatban megjegyzi: az önkormányzat 13,5 milliót biztosított a felújítás első üteméhez. Azt mondja, miután a társaság tavaly eredményesen gazdálkodott, ha pontosan látszik a műszaki tartalom és annak költsége, egy igazgatósági ülésen döntenének a pénzügyi ütemezésről. A remények szerint az év végére működőképes állapotba hozná a termet.

11.21
Komlósi Csaba kérdi, mikor lesz újra Uránia Mozija a városnak.
Császár Zoltán arra kíváncsi, hogy az ellenzéki képviselők miért nem szerepelnek az Egri Magazinban.
Bognár Ignác azt szeretné tudni, mi lett az Eger Kert növényzetével, hiszen a cég végszámolás alatt áll.

11.18
Az EVAT beszámolója következik. Habis László elmondja: a cég beszámolójában a főösszeg 3,5 milliárdos, míg az adózott eredmény 177 millió forint.
- A cégcsoport a tavalyi esztendőben 260 millió adózás előtti eredményt mutatott fel, amiben meghatározó szerepe volt a törzsháznak. A Média Eger, a Hulladékgazdálkodási Kft veszteséggel zárt, a többi nyereségesen.

11.15
Mirkóczki Zita bevallja, nem nézte át részletesen az anyagot, amikor meglát egy egymilliós összeget a Pódium Tánc- és balettiskolának. Nem tudott róla, nem is szavaz inkább. Erről külön szavaznak, abban nem vesz részt: 11 igen, 2 tartózkodás.

Az előterjesztés: 11 igen, 6 tartózkodás.

11.06
Habis László azt mondja, az elmúlt napokban számos külföldi vendéget köszönthettek a városban, s többnyire szuperlatívuszokban beszélnek arról, ahogyan a város fejlődik. Ezzel együtt elfogadja a kritikai észrevételeket. Azt mondja, a boros városmarketingre szerepel mintegy 5 millió, ebben benne van egy applikáció is. Hozzáteszi: most Egerben zajlik az Országos Borverseny, jövőre pedig nemzetközi mustrának, a VinAgorának ad otthont Eger.

Földvári Győző felvetésére azt mondja, a köztisztasági feladatokra 9 millióval többet költenek, összességében a városüzemeltetésre 90-et szánnak pluszban.

Az Eszterházy tér felújítását tervezi a város TOP-os forrásból, de az államkincstár előtti terület fejlesztésén is dolgoznak. Hozzáteszi 9 millióval többet költ a város járdafelújításra a pénzmaradvány révén. A polgármester emlékeztet: egy egymilliárdos közterületfejlesztési csomag is elindul az idén.

10.58
Lombeczki Gábor a fiatalok támogatását emeli ki.
Földvári Győző azt mondja, jelentős pénzmaradványról kell dönteni, most ismét elmondja, amit a költségvetés tárgyalásakor javasolt: gépbeszerzés a Városgondozásnak és buszmegálló kialakítása a Vécsey utcában.

Császár Zoltán azt mondja, az Eszterházy tér életveszélyes átjáróval rendelkezik a Bazilika felé, szerinte a pénzmaradványból erre megoldást kellene találni.

Tóth István a Merengő utca kérdését hozza fel újra (nincs járda egyik oldalon sem).

10.44
A tavalyi évi, 10,8 milliárd forintos pénzmaradvánnyal kapcsolatban Habis László elmondja: 8,8 milliárdot eredeti előirányzatként szerepeltetett a költségvetésben a testület, míg 1,2 milliárd kötelezettséggel terhelt.

Martonné Adler Ildikó az Európa Kulturális fővárosa 2023 pályázathoz kapcsolódva jelzi, hogy fővárosi múzeumok kiállítása érkezhet Egerbe, s a gyermekek bárányhimlő oltásának támogatása is folytatódhat a büdzsé révén.

Gál Tibor szerint fontos lenne tájékoztatni az országot arról, hogy hungarikum lett az Egri Bikavér. Örömmel látja, hogy a költségvetésben a módosítások alapján megemelkedett tétel szerepel városmarketing költségre.

Csákvári Antal szerint fontos lenne egy kiadvány az egri rendszerváltozásról. Erre már van 1 millió forint a büdzsében, most a pótirányzatban még 1 millió szerepel erre a célra.

10.20
Kérdés nincs, hozzászólás igen. Dr. Stefán Zoltán szerint az anyag a számviteli törvénynek megfelelően készült, az önkormányzatnál biztosított volt a pénzügyi egyensúly. Azt mondja, óvatos, körültekintő volt a tervezés, míg a gazdálkodás előremutató.
Szavazás: 11 igen, 6 tartózkodás

10.15
Az ülés folytatódik, a zárszámadással. Habis László úgy fogalmaz: a bevételek 25,3 milliárdot tettek ki. A városi eleget tett annak a törvényi kötelességének, hogy ne keletkezzen működési hiány. A bevételek 102 százalékban teljesültek. A saját bevételek 500 millióval haladták meg a tervezettet.
- A hitelfevétel megegyezett a törlesztéssel. A kiadásaink teljesítése mintegy 77 százalékos. A beruházásaink, fejlesztéseink 1,5 milliárd forint étékben realizálódtak. Jelentős volt az atlétikai pálya 190 milliója, de lezárult az ÉMOP-os várprogram 120 millió felhasználásával.

10.01
Mirkóczki Zita jelzi: nincs internetkapcsolat, nem éri el a napirendeket. Martonné Adler Ildikó azt mondja, a tegnapi vihar okozott egy kis üzemzavart. A hiba elhárításáig szünetet rendelnek el.

10.00
Habis László köszöni a beszámolót, és Erdélyi Gábor munkáját, aki megbízott kapitányságvezetőként dolgozott.
Szavazás: 17 igen, egyhangú

9.50
A rendőrkapitány elmondja: ingyenesen hívható a 112-es segélyhívó, de a körzeti megbízott telefonszáma is elérhető nyilvános. A kamerákkal kapcsolatban megjegyzi, a felvételeket eredményesen használják. Azt is kifejti: az értékhatár elmonzdítását nem tartja ma indokoltnak.

Csákvári Antal köszöni a munkát, elfogadásra javasolja a beszámolót.
Bognár Ignác szerint Eger nem a bűn városa, s kiemeli a felderítettségi mutatót, mint mondja, fontos, hogy a lebukás esélye nagy.

9.40
Gál Judit azt kéri, kapjanak egy ingyenesen hívható telefonszámot, amin elérik a Felsővárosból a rendőrséget.
Mirkóczki Zita kérdi, milyen az együttműködés az önkormányzat által telepített térfigyelő kamerákkal kapcsolatban.
Bognár Ignác arra kíváncsi, mi a rendőrök véleménye a szabálysértési értékhatár 20-ról 50 ezer forintra emeléséről. Kérdi: Nem kellene-e visszaállítani.

9.35
Kovács József városi rendőrkapitány azt mondja, a bűnügyi, közbiztonsági helyzetben pozitív tendenciát sikerült kialakítani. Kiemeli: a közterületen elkövetett bűncselekmények számában jelentős visszaesés tapasztalható, de a kiemelten kezelt bűncselekmények (lopás, garázdaság, rablás) számáról is elmondható ugyanez.

Kiemeli: halálos kimenetelű baleset nem történt tavaly a város területén. Dolgoznak azon, hogy ez így is maradjon.

Az idei esztendő feladataival kapcsolatban kiemeli: fontos a folyamatos párbeszéd az önkormányzatokkal, és a szubjektív biztonságérzet javítása, és a közterület rendjének fenntartása, az ott elkövetett jogsértések megelőzése. 

9.32
Habis László előterjesztőként elmondja: nyugodt lélekkel kijelenthető, hogy a közbiztonság fenntartására kitartó munkát végzett az Egri Rendőrkapitányság.
- Közismert, hogy minden közgyűlésen van lehetőség arra, hogy megismertessük a lakossági észrevételeket, képviselői javaslatokat.

9.25
Napirend előtt szól Kovács Cs. Tamás. Kiemeli: ma este kezd a ZF-Eger férfi csapata a Final Sixben.
Komlósi Csaba az Európai Nemzeti Parkok Napjáról szól, amely tegnap volt. Elmondja: ma Magyarországon 10 nemzeti park működik, köztük az idén 40 éves Bükki Nemzeti Park. Felhívja a figyelmet: az országos költségvetés csak a működés 20-25 százalékát fedezi. Azt mondja: a nemzeti parkok így egyre nehezebben tudják ellátni a feladataikat. 

9.24
Kovács József válaszol: nincs akadálya e két kérésnek, közterületi jelenléttel, sebességméréssel tesznek majd a gyorshajtások ellen.

9.20
Még napirend előtt lehet kérdezni a rendőrség képviselőjétől. Igaz, az első napirend is a rendőrség munkájáról szól.

Csákvári Antal kérdez, illetve jelez: a Vécsey-völgy utcában sok a gyorshajtó.
Szucsik György arról szól, sokan kerülőútként használják a Farkasvölgy utcát, s itt is sok a gyorshajtó. Azt mondja, nem az átjárás a probléma, hanem a sebesség.

9.15
Egyelőre 14-en vannak itt a 18 tagot számláló testületből.

8.57
A város közbiztonságának helyzetét tárgyalja először a testület, így már a teremben van mások mellett a megyei főkapitány és a városi kapitányságvezető is.


Egy sürgősségi indítvánnyal együtt 21 napirendi pont szerepel a meghívóban. Jóllehet, ez talán kevésnek tűnik, de számos érdekes téma lesz az ülésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!