Közélet

2017.06.03. 06:14

A rendezvéynek helyszínének akadálymentesítését meg kell oldani

Nyitrai Zsolt szerint a kormány a fogyatékkal élőket tömörítő szervezetekkel kötött együttműködési megállapodás nyomán arra törekszik, hogy a mozgáskorlátozottak méltó módon vehessenek részt az állami rendezvényeken, illetve az olyan sportrendezvényeken, mint a vizes világbajnokság.

kormany.hu

A miniszterelnök stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős megbízottja, Nyitrai Zsolt pénteken a Duna Arénában arról beszélt: a kormány a fogyatékkal élőket tömörítő szervezetekkel kötött együttműködési megállapodás nyomán arra törekszik, hogy a mozgáskorlátozottak méltó módon vehessenek részt az állami rendezvényeken, illetve az olyan sportrendezvényeken, mint a vizes világbajnokság. 

A miniszterelnöki megbízott felidézte, hogy Magyarországon mintegy 600 ezer ember él valamilyen fogyatékkal. Az őket képviselő szervezetek azzal keresték meg a miniszterelnöki kabinetirodát: biztosítsák számukra is, hogy méltó módon vehessenek részt a nemzeti és állami ünnepekhez kapcsolódó rendezvényeken.

Az ennek nyomán született együttműködési megállapodás keretében vállalta a kormány a rendezvények helyszínének akadálymentesítését, illetve a siketek számára az audio-kommunikációs akadálymentesítést, vagyis a jeltolmácsok közreműködését. Egyben a Megyei Jogú Városok Szövetségében tömörülő polgármestereket is arra bíztatták, hogy kössenek hasonló megállapodásokat a fogyatékkal élők helyi szervezeteivel - fűzte hozzá.

Közlése szerint, hasonló igényekkel léptek fel a szervezetek a vizes világbajnokság közeledtével, vagyis azt kérték, hogy biztosítsák számukra is a méltó szurkolás lehetőségét - mondta Nyitrai Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!