eger

2017.09.11. 15:00

Elkezdték a gömbsátor építését Egerben

Szeptember 16-án Egerbe érkezik a Nemzeti Múzeum I. világháborús tárlata.

SZ. E.

Hétfőn elkezdték Egerben a gömbsátor felállítását.

Kedden bővebben beszámolunk arról, mi is készül.

Addig is felidézzük, mit írtunk április végén:

A Magyar Nemzeti Múzeummal együttműködésben idén szeptember 16-tól 21-ig a Dobó téren kap helyet egy gömbsátor, amelyben egy I. világháborúval kapcsolatos interaktív kiállítást lehet majd megtekinteni – tudatta Kovács Cs. Tamás egri önkormányzati képviselő, a Városképi és Környezetvédelmi Bizottság elnöke. Elmondta: a 18 méter átmérőjű és 9 méter magas sátor már debütált Székesfehérváron, ahol több mint tízezren látogatták meg néhány nap leforgása alatt azt a tárlatot, amely két nagy témakörben, több mint száz kiállítási tárggyal mutatja be az I. világháború történéseit: egyrészt az életet a frontvonalnál, másrészt a hátországban maradottak – a katonák családjainak – mindennapjait.

– Történészként hiszek abban, hogy a történelmünket csak testközelből lehet igazán megismerni, ezért is tartottuk fontosnak, hogy Egerbe érkezzen a Nemzeti Múzeum I. világháborús tárlata. Célunk, hogy az ingyenesen megtekinthető kiállítást minden egri iskolás meglátogassa egy rendhagyó történelemóra keretei között – közölte.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Beküldött fotó[/caption]

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Beküldött fotó[/caption]

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Beküldött fotó[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!