Bükkszék

2018.09.26. 11:45

A 95 éves Rózsika nénit köszöntötték tisztelői

A napokban tölti be 95. életévét Harcsa Árpádné, Rózsika néni, akit ez alkalomból szerdán köszöntöttek otthonában tisztelői.

B. K.

A korát meghazudtoló idős hölgy ma is jó egészségnek örvend. Nyugdíjazásáig évekig dolgozott védőnőként Bükkszéken, Szajlán, Terpesen, így az itt élők ma is hálával és szeretettel emlékeznek azokra a tevékeny évekre, amikor sok környékbeli családnak segített.

Harcsa Árpádné, Rózsika nénit 95. születésnapján köszöntötték tisztelői. Fotó: beküldött

Rózsika néni 1942-ben érettségizett Debrecenben, s már ekkor tagja volt az ifjúsági vöröskeresztnek. Érettségi után a Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem Ápolónő és Védőnőképző Intézetébe nyert felvételt, ahol kitűnő eredménnyel államvizsgázott. A védőnői falusi gyakorlatát Tiszafüreden kezdte, majd a háború után, 1948-ban a nyírlugosi egészségvédelmi körzetbe nevezték ki a Népjóléti Minisztériumból. Nyírlugoson, Penészleken és Nyírbélteken teljesített szolgálatot. Négy évig dolgozott e körzetben és sikerült a csecsemőhalálozást a felére csökkenteni.

1952-ben ment férjhez dr. Harcsa Árpád állatorvoshoz, s évekig Budapesten élt és dolgozott. Lánya születése után költöztek Bükkszékre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában