mobilitás

2019.04.23. 14:00

A Gyöngyös környékén dolgozóknak nem gond a távoli munkahely

A mobilitás nagymértékben attól függ, hogy a családi körülmények és elvárások mit tesznek lehetővé a munkavállalónak – fogalmaz a mátraaljai térség egyik legnagyobb munkáltatójának emberi erőforrás menedzsere. Szüle Mária szerint ma már sokak számára az egyórás ingázás az otthonuk és a munkahelyük között nem jelent gondot.

Hliva Éva

A cégek segítik a dolgozóik munkába járását, több alternatívát is kínálnak

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czímer Tamás

– Több mint ezer munkavállaló dolgozik a gyöngyöshalászi gumigyárban, köztük sokan naponta több mint egy órát utaznak a munkahelyükre – mondja az Apollo Tyres HR-menedzsere. Szüle Mária úgy véli, sokan vállalják a napi akár 100–120 kilométeres utazást is, mert a lakóhelyükön egyáltalán nincs munkalehetőség.

– A vállalat ingyenes buszjárattal segíti a dolgozók munkába jutását, támogatja az autóval járók költségét, tud szállást is biztosítani, és költözési, letelepedési juttatásokkal is szolgál, ha a munkavállaló úgy dönt, hogy a közelben szeretne élni. Buszjáratainkkal Jászberényből, Hevesről, Budapestről, Nagykátáról, de még Salgótarjánból is naponta járnak dolgozni. A legtávolabbi ingázónk nyíregyházi – fejti ki a nemzetközi gumiabroncsgyártó cég menedzsere. Szavai szerint a távolabbi munkahely választásában fontos szempont az is, hogy a család ezt miként tolerálja.

Rebenku Roland Gyöngyös és Budapest között ingázik naponta. Azt mondja, első körben a városban keresett állást, mert egyéves a kisfia és szeretett volna több időt a családdal tölteni.

A cégek segítik a dolgozóik munkába járását, több alternatívát is kínálnak
Fotó: Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap

– Vegyészmérnökként nem találtam helyben munkát, majd Szolnok és Budapest közt vacilláltam – magyarázza a gyöngyösi férfi. – Kaptam céges autót, és az autópályán is kényelmes a közlekedés. Nem vészes a távolság, gyorsan hazaérek, és a szeretteim is maximálisan támogattak a döntésben, mert költözni viszont nem szerettünk volna.

Egyértelműen erősödik a munkaerő országon belüli mobilitásának hajlandósága – derül ki a Profession.hu saját adatbázisán alapuló elemzéséből. A legtöbben persze, az országos tendenciával egybeesően, budapesti állásokra jelentkeznek, ám a legjobban „mozgatható” jelöltek Tolna, Nógrád, Heves és Békés megyében vannak, ők ötven százalékban más megyékbe küldik a pályázataikat.

Kivételek azért vannak. A mátraaljai város ipari parkjában működő cégek elsősorban a helyi és környékbeli munkavállalókat keresik, bár a mobilitásra való hajlandóság nagy előnyt jelenthet egy-egy állásinterjún. A Procter & Gamble gyöngyösi gyára közel ötszáz embernek biztosít teljes munkaidős állást, e létszám szezonalitástól függően akár az ezret is elérheti.

– Jelenleg Gyöngyös és vonzáskörzete biztosítja a csapat teljes állományát, néhány kolléga jár be Budapestről, illetve az M3-as autópálya menti településekről – közli Yvette Krubl​. A cég kommunikációs vezetője hozzáteszi, fontos, hogy a munkatársai jóléte, a munka-, magánélet egyensúlya maximálisan teljesüljön, éppen ezért is igyekszik a cég megkönnyíteni a bejutást és számos alternatívát kínálni, illetve az ingázás idejét egy órában maximalizálni.

– Természetesen a vállalat saját buszjáratot üzemeltet – hangsúlyozza a vezető. – A városi járatok menetrendje sűrű, de ha szükséges, módosítjuk is. Arra is van lehetőség, hogy a kollégák saját autóval érkezzenek munkába, ezt a cég a jogszabályban rögzített kötelezettségen felül plusz nyolcvanszázalékos térítéssel támogatja, illetve már kezdő vezetői munkakör esetén is céges autót biztosítunk. A rugalmasságunkra jó példa, hogy akár egyetlen kolléga bejutását is megszervezzük.

Országos felmérés a mobilitási hajlandóságokról végzettséget tekintve, százalékban

szakmunkások

39

fizikai segédmunkások

34

betanított munkások

36

adminisztrációs, asszisztensi irodai munkát végzők

15

értékesítés, kereskedelem terén dolgozók

14

gyártásban, termelésben résztvevők

12

Forrás: Profession.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában