múltidéző

2019.07.01. 19:30

A hórihorgas palóc Debrecenben

Vajon miről írtak egykor a megyénkben megjelent újságok? Mi foglalkoztatta leginkább az akkori olvasókat? Ha választ akar ­kapni mai kedves lapforgatónk, akkor kérjük, kövesse figyelemmel hetente megjelenő sorozatunkat, amelyben régi lapok írásait idézzük fel.

Tallózta: Szilvás István

Forrás: shutterstock

EGER ÉS VIDÉKE. HELYIÉRDEKÜ, TÁRSADALMI, VEGYESTARTALMU HETILAP.

1885. MÁRCZIUS 25.

A „tisztelt Házból”.

Nem a mi t. házunkról van szó, amelyikben bizonyos Jobbágyi ur az úr; hanem a „Sándor utcairól”, ahol meg a közlekedési miniszter kiabálta ránk, hogy nem vagyunk jó emberek, szóval mondván Hevesmegyére ezeket: „ad absurdum viszszük közigazgatási cselekvényeinket azzal, hogy tulajdonképpen mi támadjuk a megyei administrációt.” Ekkor tárgyaltatott ugyanis megyénk törvényhatóságának a kápolna aldebrői ut ügyében a képviselő házhoz beadott azon kérvénye, melyben az 1870: 42 tc. értelmében törvény magyarázatot kér. Vámos Béla előadó a kérvényi bizottságnak következő hat. javaslatát ajánlotta elfogadásra: „A jelen esetben a minister részéről törvénysértés nem forog fen, törvénymagyarázatra, vagy utasitásadásra nincs szükség: a kérvény az esetleg szükséges intézkedések céljából kiadatik a közmunka s közlekedési ministernek.” Erre Olay Lajos képviselő élesen megtámadta a közl. és közm. ministert; igazat adván megyénknek, a ministernek 4 törvény sértést sorolván föl, a következő határozati javaslatot terjesztette be: „Hevesmegye igazolt sérelmeinek orvoslása végett szükségessé vált törv. intézkedések megtétele tekintetéből a kérvény kiadatik a közmunka és közlekedésügyi ministernek.” Olay tartalmas szép beszéde után a minister védte álláspontját, egészen ránk ripakodván teriteni a vizes pokrócot: hanem Szederkényi székvárosunk képviselője Olay inditványa mellé csatlakozván, védelmünkre kelt; hanem hasztalan, mert a ház többsége az előadó javaslatát fogadta el. Olay Lajos képviselő ur, fogadja e helyen a megye nevében, érdekünkben tett fölszólalásáért elismerő meleg köszönetünket.

HEVESMEGYEI TANÜGY. A KIR. TANFELÜGYELŐSÉG S A HEVESMEGYEI ÁLT. TANITÓEGESÜLET HIVATALOS LAPJA.

1900. ÁPRILIS 15.

A Gyöngyösi Ifjusági Egyesület-ből.

A „Gyöngyösi Ifjusági Egyesület” a gyöngyösi földmivelő ifjuság részére azért alakult, hogy az ifjuság elhagyván az iskolát, legyen egy otthonuk, hol az iskolában megkezdett erkölcsi és hazafias nevelést az értelem nevelésével egyetemben tovább kultiválhassa. Bár az egyesület csak néhány éves még, s igy működésének eredményét csak évek mulva lehet majd észlelhetni a kívánt mértékben; mégis az Ifjusági Egyesület e lefolyt pár év alatt is sikeres eredményeket mutathat fel. És e sikerek jórészt lovag Scossa Dezső királyi tanfelügyelő ügybuzgóságának köszönhetők, ki felismervén az egyesület jelentőségét, annak felvirágoztatásán teljes odaadással s önzetlen lelkesedéssel napról-napra munkálkodik és megragad minden alkalmat, hogy az egyesületet minden módon támogathassa. Az egyesület minden egyes tagja tudomásul bir a kir. tanfelügyelő ezen, számtalanszor megnyilatkozott jóindulatáról, s hogy közte és az egyesület közötti jó viszonyt még szorosabbra fűzze, elismerésének és hálájának jeléül lovag Scossa Dezső kir. tanfelügyelőt a legutóbb tartott közgyűlésén egyhangu lelkesedéssel az egyesület tiszteletbeli tagjává választotta meg. Ezen választás pedig azért érdemel különös figyelmet, mert itt az egyszerü földmivelő nép hálájának és elismerésének megnyilatkozásáról van szó. A nép elismerése és hálája pedig tiszteletre méltó, mert forrása egyszerű, de tiszta és őszinte szivekből fakad. ( -. )

Szőke Sándor gyöngyösi állami tanító felvétele az ifjúsági egylet néhány tagjáról Sz. I. illusztrációja/Heves Megyei Hírlap

FRICI.

HUMORISZTIKUS HETILAP.

1876. MÁRCZIUS 12.

Adomák.

Vizsga volt egyik hevesmegyei község népiskolájában. A valláson volt a sor. A plébános úr kérdezé egyik tanítványtól:

- No kedves fiam, mondd meg nekem azt, hogy a jó keresztény embernek mi az első teendője reggel, mikor felkél?

A fiu habozott, nem volt tisztában a felelettel.

A jó lelki atya, hogy segitsen a jámboron, tájékozás végett mondá:

- Hát te kedves fiam, mint jó keresztény, mit szoktál legelőször is cselekedni reggel, mikor felkelsz?

– Hát… hát, szaladok ki a szükségemre – felelt a gyermek együgyüen.

Elvetődik a hórihorgas palóc Debrecenbe, hol a kerek hasú civiseken igen elámul. A kiváncsiság addig fúrja az oldalát, mignem egy három mázsás civist megszólit:

– Ugyan, komeé, mivel eélnek kentek, hogy olyan jao húsban vannak.

– Hát szalonna, hús, meg kenyérrel – válaszol a civis.

– Ejnye! – szól a palóc – mink me kukoricával eélünk, mint a gyisznók, meég se hizik igy me nálunk senki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában