A járvány idején is nagy szükség van vérkészítményre és -plazmára

A veszélyhelyzetben csökkent a véradók száma, a Vöröskereszt viszont azon dolgozik, a megváltozott körülményekben is sikeresek maradhassanak a véradások. Ennek fontosságáról beszélgettünk szakemberekkel.

Munkatársainktól

Fotó: Daniel Beran

Egy megyeszékhelyen élő hölgy, Ágnes a napokban is donor volt, bár számára ez nem újdonság, már húszszor adott vért. – Nekem eddig is fontos volt az efféle társadalmi felelősségvállalás. A mostani szituációban még lényegesebbnek gondolom, hogy minél többen adjanak vért, hiszen, mint értesültem, mostanság megcsappant a donorok száma – osztotta meg gondolatait.

– Az egri polgármesteri hivatal üvegtermében jártam legutóbb, és rendkívül jó tapasztalatokkal jöttem el. Új szabály volt, hogy előre, telefonon kellett egyeztetni időpontot, így az eddig esetlegesen fennálló várakozási idő eltűnt, szerintem ez a beléptetés a későbbiekre is megmaradhatna.

A háziorvos a vitaminpótlásra is figyelmeztet

Dr. Kristofori György siroki háziorvos a Heol kérdésére úgy fogalmazott, ebben az időszakban mindenképpen érdemes C-vitamint szedni.

– Tavasszal ugyanis még nem igazán vannak friss vitaminpótlók, a javasolt legnagyobb optimális adag felnőtt esetén ezer-kétezer milligramm naponta – fejtette ki. – Ezenkívül az egyre több napsütés ellenére célszerű D-vitamint is a szervezetünknek adni, hiszen még a raktáraink nincsenek feltöltve. Ebből érdemes bevinni ezertől háromezer nemzetközi egységig. Ez természetesen súlytól függő, akik nagyon túlsúlyosak, azok akár négyezer egységet is szedhetnek naponta. Erről a vitaminról is kiderült, hogy javítja az immunitást.

A véradások fontosságáról elmondta, körülbelül egy hónappal ezelőtt sikeres véradást rendeztek Sirokban is, akkor hetvennél többen jelentkeztek, s a mai napig azt tapasztalják, hogy vannak rendszeres donorok. – Vérre és annak pótlására mindig szükség van, hiszen ez nem függ attól, hogy jelen van-e a koronavírus, vagy sem – tette hozzá a doktor.

A Vöröskereszt Egerben megszervezi eseményeit

Szepesi Ágnes, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének megyei véradásszervező koordinátora lapunk érdeklődésére közölte, megcsappant a véradók száma, ami összefügg azzal, hogy azok az intézmények, iskolák és települések, ahová szervezték ezeket az eseményeket, zárva tartanak.

– Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az egri polgármesteri hivatal üvegtermébe május minden szerdáján 10-től 15 óráig várjuk a jelentkezőket. Fontos, hogy ha lehet, minél többen váljanak donorrá, mert vannak elhalasztott műtétek, de sürgősségi operációkat végeznek, a vérkészítmények életbevágóak. Továbbá vannak olyan akut betegek, akiknek folyamatosan vérre van szükségük – emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a véradás menete nem változott, ám két telefonszámon lehet előzetesen jelentkezni. Erre azért van szükség, hogy elkerüljék a csoportosulást. Kollégái maszkban fogadják az embereket, akiktől megkérdezik, hogy az elmúlt harminc napban jártak-e külföldön, fertőzött vagy fertőzött gyanús emberrel volt-e kapcsolatuk, majd kézfertőtlenítés után beléphetnek a helyiségbe. Szepesi Ágnes hangsúlyozta, minél többen próbáljanak élni a véradás lehetőségével.

Felére csökkent most a donorok száma

– Hazánkban több ezer embernek van szüksége nap mint nap életmentő plazmaalapú gyógyszerekre, melyeket mesterséges úton nem lehet előállítani, a vérplazma nem helyettesíthető mással. Így csak az egészséges embereken múlik, hogy ez folyamatosan pótolva legyen. Sajnos, a járványhelyzet érzékenyen érinti a vérplazmaközpontokat is, közel felére csökkent a vérplazmaadások száma – tájékoztatta lapunkat az egri Vascular Plazma. A vér és vérkészítmények ellátásának biztosítása a betegek számára létfontosságú kérdés.

– A centrumainkban bevezettük a kétméteres távolságtartást, kevesebb időpontot adunk ki óránként és korlátozzuk a helyiségben egy időben tartózkodhatók számát – sorolták a szabályokat. – Plazmaadóink kísérő nélkül érkeznek. Munkatársaink védőfelszerelésben dolgoznak. Érkezéskor speciális szűrést vezettünk be, és testhőmérsékletet mérünk. Akik az elmúlt hónapokban külföldön tartózkodtak, azok 21 napig nem jöhetnek hozzánk. Centrumainkban folyamatos és fokozott fertőtlenítést alkalmazunk.

Vérplazmával kezelték a fertőzött beteget

Biztató az állapota annak a fertőzött betegnek, akinek elsőként adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmáiból kivont antitesteket Magyarországon – hangzott el az M1 televíziós csatorna Ma reggel című műsorának hétfői adásában.

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője közölte, hogy az első terápiát a Dél-pesti Centrumkórháznak a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együtt sikerült elvégezni. A Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportja jelenleg a lehetséges donorvérek gyűjtésének és tesztelésének fázisában tart. Mint mondta, a donorvéreknek a normál véradásnál megszokott egészségügyi és laboratóriumi paraméterek mellett, megfelelő mennyiségű antitestet kell tartalmazniuk. Ez nem egyszerű, mivel az első kísérletek szerint azt látni, hogy azoknak a szervezetében, akik enyhe tünetekkel vagy tünetmenetesen vészelték át a betegséget, kevesebb antitest termelődött azokhoz képest, akik súlyos vagy középsúlyos tüneteket produkáltak – magyarázta.

– A kutatócsoport jelenleg háromszáznál is több hatóanyaggal kapcsolatban végez kísérleteket – fogalmazott Jakab Ferenc, megjegyezve, hogy két hatóanyag rövidesen a klinikai kipróbálás fázisába léphet.

Ki adhat vért Magyarországon?

Egyetlen véradással három betegen segíthet: a levett vérből plazmakészítmények, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül. A véradás a véradó egészségét is szolgálja, hiszen a kötelező tesztek elvégzése után nemcsak a vércsoportját ismerheted meg, hanem a szűrővizsgálat kiterjed a HIV, a Hepatitisz-B, a Hepatitsz-C, a szifilisz kimutatására is. Véradó lehet mindenki, aki egészségesnek érzi magát, rendelkezik a regisztrációhoz szükséges igazolványokkal, adatokkal – személyi vagy más fényképes igazolvány, lakcímkártya, tajszám –, s aki elmúlt 18, de még nincs 65 éves. Fontos, hogy a leendő donor testsúlyának meg kell haladnia az ötven kilogrammot. A tetoválás, illetve a testékszer sem akadály abban az esetben, ha eltelt fél év, mióta azok elkészültek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában