vélemény

2017.07.29. 11:58

A lengyel tini

Bírósági tárgyalás kezdődött Angliában.

Sike Sándor

Az ügy, amiben a brit igazságszolgáltatásnak állást kell foglalnia, egy tavaly májusban öngyilkosságot elkövető lengyel lány halála. A tinédzser felakasztotta magát egy cornwalli középiskola vécéjében. A tárgyaláson kiderült: a 11 éve a szigetországban élő család Dagmar nevű kislányát az általános iskolával ellentétben – ahol szerették – a középiskolában nem fogadták be a társai. „Ostoba lengyel” – ilyen és hasonló megjegyzéseket kapott környezetétől. Végül nem bírta elviselni a bántást. A fejfáján az áll, hogy tizenhat évet élt.

Történhetett volna ez a tragikus eset bárhol a világban, így nálunk is. Hiába, hogy tudjuk, nem a tizenéveseket jellemzi elsősorban az élet önkéntes eldobása. Azzal persze számolni lehet, hogy a tinédzserek körében szuperérzékeny lelkületűek is vannak, ugyanakkor jó eséllyel megtippelhető: ha egy fiatal maga ellen fordul, azt többnyire szerelmi bánatában teszi, nem pedig olyan értelmetlen okból, mint ami Cornwallban történt.

Mióta a világ világ, az idegen, érkezhetett bár egy évtizede, mindig idegen marad a földkerekség legtöbb helyén. A gyerekek szándéka és akarata kendőzetlen, érzéseiket köntörfalazás nélkül nyilvánítják ki, olykor a fiatal emberek kegyetlen őszinteségével. Ezekkel a tényekkel mindig számolni lehet. Viszont védekezni rettenetesen nehéz ellenük. Talán csak egy befogadóbb közeg, egy elfogadóbb társadalmi miliő segíthetne. Anglia messze van, tegyük legalább a magunk környezetét megértővé! A Dagmarokért legalább…

Sike Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában