országos kiállítás

2019.01.20. 11:30

A postagalambok szerelmeseivel telt meg a tiszafüredi sportcsarnok

A Heves megyei posta­galamb-tenyésztőket is megmozgatta az országos kiállítás.

Tóth Balázs

Megtelt a postagalambok szerelmeseivel a sportcsarnok Fotó: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Hatvanharmadik alkalommal rendezték meg az Országos Postagalamb Kiállítást, amelynek a tavalyi esztendőt követően idén is Tiszafüred adott otthont, ez pedig sok Heves megyei galambászt megmozgatott. A napokban megtelt a postagalambok szerelmeseivel a sportcsarnok, ahol több mint ezer szárnyast tekinthettek meg, hiszen minden egyesület elhozta legjobbjait a kiállításra. Az ország minden tájáról érkező tenyésztők ilyenkor találkoznak egymással, így nagy beszélgetések kezdődtek a rég nem látott ismerősök között.

Lehetett persze vásárolni is, hiszen a kiállítók számtalan újdonságot kínáltak, amelyek jól jöhetnek egy-egy dúcban, de több tenyésztő galambokat is hozott, volt, aki nyertes madarait kínálta eladásra.

Ahogyan Szabó János, a Heves megye jó részét lefedő Közép-Tisza Tagszövetség elnöke a Hírlapnak fogalmazott, az országos kiállítás ünnep a tenyésztők számára. Elmondta, sikeres volt a 2018-es versenyszezon a Heves megyeiek – például Szendrei András vagy éppen Krizsai József – számára, a kiállítás első napján megtartott díjkiosztón is többen vehettek át díjat. Egy nem a megyében élő, de Heves megyei egyesület színeiben versenyző tenyésztő pedig ott lehet a január végi poznani 36. Postagalamb Olimpián is.

– Heves megyében több egyesület tagjaként közel háromszázan foglalkoznak postagalambokkal, a versenyek Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból, Ausztriából és Németországból indulnak – mondta kérdésünkre Szabó János, hozzátéve, hogy Magyarországon négyezer, négyezer-kétszáz tenyésztő röptet galambokat, körülbelül százezer példányt, nehéz tehát – több verseny alapján – odakerülni a legjobb három közé, amelyek képviselhetik az országot az olimpián.

Szabó János elárulta, több korosztályban, több távon is díjazták a galambokat, hiszen rendeznek rövid-, közép- és hosszútávú versenyeket is, s azon madarak teljesítményét is elismerték, amelyek minden távon jól teljesítettek.

S, hogy kik foglalkoznak manapság postagalambokkal? Elsősorban az erős középkorúak és az idősebbek, főként férfiak, de bizony akadnak hölgyek is. A fiatalok a tagság öt-tíz százalékát adják, s vannak lemorzsolódók. Bízni lehet azonban abban, hogy újrakezdik, amikor erre életük lehetőséget ad. Nem titok, hogy a legtöbben egyébként családi hagyományt folytatnak a galambászkodással, vagy környezetük befolyásolja abban őket, hogy a madarakkal foglalkozzanak.

Az időjárás nagy hatást gyakorol a versenyekre, hiszen a szél segítheti a galambokat, de el is térítheti őket út közben. Tavaly változékony volt az idő, sokszor fújt erős szél, amely nem mindig segített. Főleg a fiatal galambok útját befolyásolta, amelyek esetenként felültek a légmozgás hátára, aztán elsodorta őket útvonalukról.

Megtelt a postagalambok szerelmeseivel a sportcsarnok Fotó: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

– A szél esetenként még egymáshoz közel lévő tenyésztők galambjait is megtréfálhatta. A klímaváltozás tetten érhető a galambászkodásban is, hiszen a versenyek a szelek miatt gyorsabbak, mint akár egy évtizeddel ezelőtt. Évről évre nem feltűnő a gyorsulás, de hosszabb távot tekintve már igen – árulta el Szabó János.

Hozzátette, ebben az esztendőben jobb eredményeket várnak a megyei galambászok, s ez nem csupán a galambokon, hanem a tenyésztőkön is múlik, hiszen ők készítik föl kedvenceiket a versenyekre.

A dédunokák is segítenek

A füzesabonyi Bocsi Imre elmúlt nyolcvan éves, de még mindig versenyezteti kedvenceit. Tetszett neki a kiállítás, sok ismerőssel találkozott. Ugyan hozhatott volna madarat, de most nem tette.

– Galambászkodni 1954-ben kezdtem, őseimnek, nagyapámnak voltak galambjai, így kezdtem el velük én is foglalkozni. Nyertem velük egy-két úton, volt országos champion galambom is, s kerületi első is voltam hosszú távon, igaz, csak egyszer – árulta el Bocsi Imre. Mint mondta, kis dédunokái előszeretettel segítenek neki a madarak körül, szívesen etetik, itatják őket.

Kifejtette, a legutóbbi évek nem sikerültek úgy a versenyek szempontjából, ahogyan ő szerette volna. A versenytársak jobban fejlődnek, szerinte neki az állatok egészségében és takarmányozásban kell előre lépnie, a többi majd csak összejön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában