Bűnügyek

2019.08.19. 16:00

Autós ámokfutást rendezett a részegen, jogosítvány nélkül kocsikázó férfi

Három bűntény elkövetésével is vádolja az ­Egri Járási Ügyészség azt a férfit, aki múlt év szilveszter éjjelén részegen vezetett egy lopott személyautót.

Sz. Z.

A férfi a személyautóval több helyen is kárt okozott. Ámokfutásáról csütörtöki sajtóközleményében dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész tájékoztatta a Heolt. A vádirat arról szól, hogy a 29 esztendős polgárt meghívták egy zárt körű siroki évbúcsúztatóra, ahol jócskán öblögette szeszes itallal a torkát. Éjfél után a buli helyszínéhez közel több családot is meglátogatott, persze, egyik helyen sem utasította vissza, ha alkoholos nedűvel kínálták. A koccintgatásokat befejezve úgy döntött, hogy a néhány kilométerre fekvő Recsken lakó barátait, ismerőseit is felkeresi. Beült hát egy, az utcán lezáratlanul parkoló személygépkocsiba. Abban a slusszkulcsot is benne felejtette a gazdája, így a vádlott elindult az említett községbe.

Ám a sok ital egyre jobban hatott. Alig lódult meg a négykerekű jármű, s az erősen pityókás sofőr máris egy ház kerítésének hajtott neki. Emiatt a kocsi bal első kereke defektet kapott. A terhelt azonban ezzel mit sem törődve folytatta az útját. Mire Recskre ért, a kilyukadt keréknek már hiányzott az abroncsa, s a felnije is lekopott a féktárcsáig. A futómű megmaradt része pedig az úttesten súrlódva szikrázott, furcsa tűzijátékot bemutatva. Az autó persze, irányíthatatlanná vált, s egy enyhén balra ívelő kanyarban leszaladt az úttestről. Egy kerítés állította meg. Miután használhatatlanná vált a járgány, azt a vádlott – akinek nem is volt jogosítványa – otthagyta. Felszállt az első menetrend szerinti autóbuszra, amivel a siroki otthonába utazott.

– Az ügyészség jármű önkényes elvételének bűntettével, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétéségével és kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádolja az elkövetőt – ismertette a vád további részét a megyei főügyész –, s vele szemben a bíróságra benyújtott vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés-büntetés kiszabására tett indítványt. Az ügyben első fokon az Egri Járásbíróság hoz majd ítéletet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában